A szokásosnál talán picit sűrűbb volt a mezőny a Netflix heti nézettségi toplistáján. Az első és hatodik helyezett között is alig több mint 10 millió megtekintés volt csupán a különbség. Hasonló a helyzet a megtekintett órák számánál is, e téren is szoros volt a verseny.
Az élen a Hatáskörön kívül végzett, amely 23,7 millió nézőt vonzott, ők együtt 41,3 millió órányi nézettséget generáltak. Mögötte a Mocskos játékok futott be a második helyre 16,9 millió nézővel és 30,2 millió órányi nézettséggel. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára ezen a héten Az eltévedt golyó 3 állhatott fel, erre 16,4 millió néző volt kíváncsi, akik összesen 30,8 millió órát töltöttek a képernyő előtt.
A negyedik helyezett ezúttal a Nagyik lett 15,3 millió megtekintéssel és 29 millió órányi nézettséggel. Talán előzetesen senki sem számított rá, hogy ilyen jól fog szerepelni. Mögötte lett az ötödik A négy évszak. Erre 12,5 millió előfizetős volt kíváncsi, akik együtt összesen 53,9 millió órányi nézettséget hoztak neki. A hatodik ezen a héten A belső ember: Rejtett szándék volt 12,3 millió nézővel és 21,8 millió órányi megtekintéssel.
A hetedik helyen végzett Az esküvőtől a gyilkosságig: Amerikai családi dráma, ezt 9,8 millió előfizető nézte meg, akik 16,9 millió órát szántak rá az életükből. A nyolcadik pedig Az eternauta lett 9,6 millió nézővel és 52 millió órányi nézettséggel. A kilencedik helyre fért oda a Pusztítás. Erre 9,1 millió néző volt kíváncsi, akik 16,3 millió órányi nézettséget hoztak. Végül, de nem utolsósorban még odaért a tízedik helyre a Karol G: Tomorrow Was Beautiful is, köszönhetően a 7,8 millió nézőnek és a 14,1 millió órányi nézettségnek!
Netflix
Karol G beavatja a nézőket sztárrá válásának történetébe, miközben egy teltházas stadionturné, új zenék létrehozása és egy új album kiadása között próbál eligazodni. több»
61 Pusztítás (2025)
(28) (3)
akció | dráma | krimi | thriller
Netflix
A történet egy balul elsült drogüzlettel veszi kezdetét. A továbbiakban egy politikus fia is életveszélybe kerül, akit majd egy rendőrnyomozó próbál megmenteni. több»
Szereplők: Tom Hardy, Forest Whitaker, Timothy Olyphant, Luis Guzmán, Jessie Mei Li
60 Az eternauta (2025)
(7) (5)
Netflix
Juan Salvo és a túlélők egy csoportja egy láthatatlan erő irányítása alatt álló idegen fenyegetés ellen harcolnak, miután egy szörnyű hóesés emberek millióinak életét... több»
Netflix
Amikor Jason Corbett, az ír özvegyember és kétgyermekes apa 2008-ban újra rátalált a szerelemre amerikai au pair-je, Molly Martens oldalán, kapcsolatuk egy mesekönyv lapjaira... több»
Szereplők: Jones Byrd, Jason Corbett, Molly Martens Corbett, Jenny Popplewell, Madison Forsey
62 A belső ember: Rejtett szándék (2019)
(2)
Netflix
Egy New York-i rendőrségi túsztárgyaló és egy szövetségi ügynök több tucatnyi túszt ment meg. A túszok egyszerű turisták, akiket egy 10 órás ostrom keretén belül... több»
Szereplők: Rhea Seehorn, Roxanne McKee, Aml Ameen, Jessica Sutton, Urs Rechn
74 A négy évszak (2025)
(14) (2)
Netflix
Három külvárosi házaspár nyaral együtt minden évszakban, de feszültségek támadnak, amikor az egyik pár szétválik, és a férj egy sokkal fiatalabb nőt hoz magával a... több»
72 Nagyik (2025)
(24) (4)
Netflix
Joe Scaravella rájön, hogy egyedülálló férfiként egy zsákutcás munkahelyen vesztegeti az idejét, és egy második esélyre vágyik, ezért éttermet nyit, és felfogad egy csapat... több»
Szereplők: Susan Sarandon, Vince Vaughn, Linda Cardellini, Lorraine Bracco, Drea de Matteo
76 Az eltévedt golyó 3 (2025)
(3)
Netflix
Dél-Franciaországban Lino egy menekülő sofőr, volt fegyenc és betörő, aki bűnözői célokra autókat épít. több»
Szereplők: Gérard Lanvin, Nicolas Duvauchelle, Ramzy Bedia, Alban Lenoir, Pascale Arbillot
45 Mocskos játékok (2025)
(12)
erotikus | romantikus | thriller
Netflix
Egy árva fiú és egy elkényeztetett, gazdag lány megpróbálnak múltbéli titkokat feltárni, hogy megmentsék románcukat és bőrüket. több»
Szereplők: Enrique Arce, Alberto Olmo, Eléa Rochera, Mirela Balic, Fernando Fraga
66 Hatáskörön kívül (2025)
(11)
Netflix
Amikor Sara, a különleges erők katonája kisfiával ellátogat az Egyesült Államok frankfurti nagykövetségére, a fiú hirtelen eltűnik. Úgy tűnik, senki sem emlékszik arra, hogy... több»
Szereplők: Dougray Scott, Jeanne Goursaud, Lera Abova, Annabelle Mandeng, Kris Saddler