Netflix TOP10: Még az Agancsos fiú sem tudta legyűrni a platform legújabb szenzációját

Most sem maradunk el szokásos heti Netflixes összefoglalónkkal, amely a legnagyobb streaming szolgáltató mögöttünk hagyott hetének nézettségi adatait összegzi. Ahogy már múlt héten is, ezúttal is négy kategória helyett inkább egy nagy összesített tízes listát készítettünk nektek, ezen vegyesen szerepelnek a legnézettebb angol nyelvű és nem angol nyelvű sorozatok és filmek. Illetve mint múlt héten, filmből ezúttal is csak egy fért oda a top tízbe.

A toplista élén továbbra is A diplomata áll, amely most is jelentős előnnyel verte az egész további mezőnyt. Mögötte egy visszatérő sorozat, a Sweet Tooth: Az agancsos fiú - 2. évad jött fel a dobogó második fokára. Tőle alig maradt el nézettségben a harmadik helyen végző Ellopott szív - 2. évad.

Épp csak lecsúszott a dobogóról a Firefly Lane – Szentjánosbogár lányok - 2. évad, amely a negyedik legnézettebb műsor volt. Az Éjjeli ügynök iránt még mindig nagy az érdeklődés, de fokozatosan csökken, már csak az ötödik helyre volt jó. Mögötte pedig szorosan az Üdvözöl az Éden! - 2. évad futott be a hatodik helyre.

A toplista egyetlen filmje, a Más néven a hetedik helyre volt jó, mögé pedig a Nyers gyémántok, Az ápolónő és az Ellopott szív első évada zárja a top tízes listát.

#10

73 Ellopott szív  (2022)

(4)

dráma | thriller

Netflix

Simón feleségét megölik, hogy kivegyék a szívét, és átültessék Camilába, egy gazdag férfi feleségébe. Simón bosszút akar állni, és beleveti magát a szervkereskedelem... több»

28 310 000 órányi nézettség, 1 hete a toplistán.
#9

75 Az ápolónő  (2023)

(5)

dráma | életrajzi | krimi

Netflix

A dán ápolónő igaz története, akit a Nykøbing Falster-i kórházban négy beteg ellen elkövetett emberölési kísérlet miatt ítéltek el. több»

28 630 000 órányi nézettség, 1 hete a toplistán.
#8

66 Nyers gyémántok  (2023)

(2)

dráma | krimi | thriller

Netflix

Amikor a tékozló fiú a családi birodalmat egy mindent elsöprő adósságba taszítja, elhidegült testvére visszatér Antwerpen gyémántnegyedébe, hogy összeszedje a darabokat. több»

28 690 000 órányi nézettség, 2 hete a toplistán.
#7

75 Más néven  (2023)

(6)

akció | krimi | thriller

Netflix

Egy különleges ügynök erkölcsét próbára teszik, amikor beszivárog egy bűnszövetkezetbe, és váratlan kötelék alakul ki közte és a főnök fia között. több»

32 530 000 órányi nézettség, 1 hete a toplistán.
#6

akció | dráma | sci-fi | thriller

Netflix

Zoa (Amaia Aberasturi) terve, hogy megszökjön az Éden sziget paradicsomából, meghiúsult. De a jó oldalát tekintve ez azt jelenti, hogy az életre szóló utazás nem ér véget... több»

37 540 000 órányi nézettség, 2 hete a toplistán.
#5

69 Éjjeli ügynök  (2023)

(20)

akció | dráma | politikai | thriller

Netflix

Egy alacsony beosztású FBI-ügynök, Peter Sutherland a Fehér Ház alagsorában dolgozik, és egy olyan telefont kezel, amely soha nem csörög; egészen addig az éjszakáig, amikor... több»

37 680 000 órányi nézettség, 6 hete a toplistán.
#4

dráma | romantikus

Netflix

Mi vethetett véget Tully és Kate harmincéves barátságának? A választ ebben az évadban megtudjuk - de előbb Kate megküzd Johnny szerencsétlenül végződött iraki útjának... több»

43 490 000 órányi nézettség, 6 hete a toplistán.
#3

dráma | thriller

Netflix

A második évadban folytatódik a románc és a vadászat a szervkereskedőkre, akik miatt Simón felesége meghalt. több»

46 310 000 órányi nézettség, 2 hete a toplistán.
#2

akció | dráma | kaland

Netflix

Miközben a betegség halálos új hulláma közeledik, Gus és egy csapatnyi hibrid társa Abbot tábornok (Neil Sandilands) és az utolsó emberek fogságába kerül. Abbot a gyógymód... több»

48 340 000 órányi nézettség, 1 hete a toplistán.
#1

78 A diplomata  (2023)

(7) (4)

dráma | politikai | thriller

Netflix

Egy nemzetközi válság kellős közepén Kate Wyler, a karrierdiplomata olyan magas rangú munkakörbe kerül, amelyre nem alkalmas, és amely súlyos következményekkel jár... több»

66 460 000 órányi nézettség, 2 hete a toplistán.