Korábban a Trónok harca rajongói nyújtottak be petíciót arra vonatkozólag, hogy az HBO forgassa újra a sorozat nyolcadik évadát, majd pár héttel később pedig a Star Wars rajongók tiltakoztak az ellen, hogy a Lucasfilm szerződtette a széria alkotóit, David Benioffot és D. B. Weisst az új filmtrilógia elkészítésére.

Úgy tűnik azonban, hogy a legelszántabbak a Bosszúállók: Végjáték lezárásával sincsenek teljesen megelégedve, hiszen a tiltakozási hullám elérte a Marvel kapuit is. Ezúttal közel 30 ezer néző követeli, hogy a stúdió hozza vissza az élők közé Vasembert, aki hősiesen feláldozta az életét az univerzum megmentéséért.

„Tony Stark mindig is készen állt arra, hogy kockáztassa az életét bárkiért anélkül, hogy bármit is várt volna cserébe. Egyáltalán nem ezt a sorsot érdemelte volna, járt volna neki, hogy boldog, teljes életet élhessen, és hogy láthassa a lányát felnőni” – olvasható a petíció szövegében. Méline Loiseau, a petíció megfogalmazója úgy tekint a fiktív karakterre, mint valódi hősre, aki megváltoztatta az életét, és a legsötétebb percekben is képes volt támaszt nyújtani számára.

A film rendezői, Joe és Anthony Russo azonban határozottan leszögezték, hogy Tony Stark nem tér vissza a Marvel filmes univerzumában. A további filmek cselekményei várhatóan túllépnek majd Vasember halálán és tovább bővítik a szuperhősök világát.