Omar Sy új romantikus vígjátéka, A francia szerető jelenleg a legnézettebb film a Netflixen. A toplistán a Ruth és Boáz, majd a Talán igen követi.

A francia romantikus vígjáték szeptember 26-án debütált a platformon. A film főszerepét Omar Sy játssza, aki a Lupin sikere óta a streamingplatform egyik legnagyobb sztárja. A történet középpontjában Abel Camara, a híres színész és szexszimbólum áll, aki egy szerény, hétköznapi pincérnőbe, Marionba (Sara Giraudeau) szeret bele. A cselekmény alapját az izraeli Very Important Person című sorozat adta, amelyet Párizsban forgattak 2024 nyarán.

A rendezői székben Lisa-Nina Rives, aki férjével, Hugo Gélin producerrel és társíróval együtt dolgozott a projekten. Gélin már korábban is jegyzett sikeres romantikus vígjátékokat, és 2016-ban rendezte Omar Syt a Derült égből apu című filmben, míg Rives-nek ez volt az első rendezői munkája. A forgatókönyvben Noémie Saglio is közreműködött, aki korábban több Netflix-produkcióban bizonyított.

Rives elmondása szerint Marion karakterén keresztül építették fel a történetet, akinek saját visszafogott világa Camara hírnevével kerül kontrasztba. A főszereplők mellett olyan ismert arcok is feltűnnek, mint Pascale ArbillotAlban Ivanov, továbbá több francia film- és tévésztár kisebb szerepekben.

A 2 órás filmet a Sztárom a párom hangulatát idéző modern romkomként pozicionálják.

Ben Kenigsberg, a New York Times kritikusa szerint „Nyitott kérdés, hogy a film leginkább kinek fáj: a főszereplőknek; a nagyközönségnek; vagy neked, nézőnek, akitől olyan keveset vártak.”

Ha még nem láttad a filmet, a mafabos adatlapról a Netlfix logóra kattintva el is indíthatod, amennyiben van előfizetésed a streamingszolgáltatónál.

Ha megnézted, gyere vissza, és mondd el a véleményed róla ITT!

További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb!

romantikus | vígjáték

Amikor Abel Camara, a jelenkor legnagyobb sztárja, találkozik a szomszéd lánnyal, Marionnal, egyikük sem sejti, hogy ez egy elsöprő szerelem szikráját gyújtja meg.   több»

Forrás: Whats on Netflix