A Predator: Halálbolygó november 6-án debütált a hazai mozikban. A nyitó hétvégén több mint 36.000 nézőt vonzott, és összesen 99.823.837 Ft bevételt termelt, ezzel a magyarországi hétvégi toplista első helyére került.
A film globálisan is hasonló sikert ért el, gyakorlatilag minden piacon felülmúlta az előrejelzéseket: 80 millió dolláros globális nyitással zárt. Ebből 40 millió dollár a nemzetközi jegybevétel. Így a Walt Disney Stúdio 2025-ben is (akárcsak az elmúlt három évben) átlépte a 4 milliárd dolláros globális bevételi küszöböt (jelenleg 4,07 milliárdnál tart).
A Dan Trachtenberg rendezésében készült film továbbá a franchise közel 40 éves történetében a legerősebb globális nyitást produkálta. Aktuális árfolyamon számolva, túlszárnyalta a 2018-as Predator - A ragadozó 73,5 milliós rajtját. A tengerentúlon ez a második legnagyobb nyitás a sorozatban, csak a 2018-as film 48,9 milliója előzi meg. Ha pedig Kínát nem számítjuk bele, a Badlands már a legerősebb nemzetközi nyitással büszkélkedhet a franchise történetében. A film további sikereket ért el, például Elle Fanning második legnagyobb amerikai nyitásának számít a Demóna (2014) után.
A hazai mozis toplista második helyén jelenleg a Regretting You – Elrontott életek című romantikus dráma áll több mint 31.000 látogatóval és 76.000.000 Ft bevétellel. Harmadik helyen pedig a Roofman - A besurranó végzett, több mint 16.000 látogatóval és 41.000.000 Ft bevétellel.
A toplista további címei: Roofman - A besurranó, Fekete telefon, Bugonia, Éden, Rosszfiúk 2, Dalai Láma – A boldogság tanítása, és végül a Kiskedvencek elszabadulva.
További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb!
73 Predator: Halálbolygó (2025)
akció | horror | kaland | sci-fi
Egy fiatal Predator, akit kitaszítottak a klánjából, váratlan szövetségest talál útján egy androidban. A cél: a végső ellenfél felkutatása. több»
Szereplők: Elle Fanning, Dimitrius Schuster-Koloamatangi, Cameron Brown, Reuben de Jong, Matt Duffer
Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete, Deadline




