Saját kardjába dőlt Arthur király, bukás a gigaprodukció

Guy Ritchie új mozija csúnyán elhasalt az amerikai mozikban.

Hiába várták világszerte millióan, az Arthur király meg sem tudta szorongatni A galaxis őrzői vol. 2.-t. A Marvel képregényfilmje premierjének második hetén is magabiztosan őrizte meg első helyét a bevételi toplistákon. A produkcióra ezúttal 63 millió dollár értékben váltottak jegyet a mozizók, így a film összbevételei már meghaladják a 630 milliót. Hangsúlyozzuk, mindössze két hét alatt!

A második helyet Amy Schumer és Goldie Hawn vígjátéka, az Ó, anyám! szerezte meg. Bár a film nem szerepelt túl erősen a kritikusok körében, a nézőknek ez sem tudta elvenni a kedvét. Ugyan Schumer előző filmjének (Kész katasztrófa - 30 millió) erős nyitását nem tudta megismételni, a 17,5 milliós bevétel nem mondható rossznak.

Nem úgy, mint a 175 millió (plusz marketing) büdzsével bíró Arthur király: A kard legendája, mellyel szemben a Warner komoly elvárásokat támasztott, és bevallottan franchise-ban gondolkodtak. Nos, ennek a lehetősége már az első hétvégén elúszott, hiába ugyanis Guy Ritchie,  Charlie Hunnam és Jude Law neve, a fantasy mindössze 14,7 milliót tudott produkálni a kasszáknál (3702 moziból!), de a kritikusok sem bántak vele kesztyűs kézzel, erről árulkodik a RottenTomatoes 28 százalékos értékelése is.

Ami a premierfilmeket illeti, sikerült beküzdenie magát a top10-be  Melissa BenoistTheo Rossi és Eva Longoria Lowriders című drámájának, mely 2,4 milliót hozott BH Tilt konyhájára.

Nem meglepő módon továbbra is remekül tartja magát a Halálos iramban 8, mely a negyedik helyen végzett, míg az ötödik helyet a közel két hónapja futó animációs film, a Bébi úr szerezte meg, melyet rögtön a kilenc hete bemutatott A Szépség és a Szörnyeteg követ a listán.