Talán még maga George Lucas sem gondolta volna a ’70-es években, hogy a Star Wars ekkora popkulturális jelenséggé, a XX. és a XXI. század megkerülhetetlen ikonjává növi ki magát. Megszámolni is nehéz, hány formában háborúztak már a csillagok az egyszerű mozifilmek mellett: játékok, videojátékok, regények és képregények, sorozatok és rajzfilmek gyarapítják folyamatosan az univerzumot. Számos animációs sorozat is készült már, a legújabb, a Star Wars: Maul – Árnyak mestere épp a minap debütált. Ebből az apropóból össze is gyűjtöttük azt a nyolc Star Wars animációs sorozatot, amelyeket szerintünk minden igazi rajongónak látnia kell.
Természetesen egy ilyen listán bérelt helye van a hét évadot is megért Star Wars - A klónok háborúja sorozatnak. A klón hadsereg a Jedik vezetésével harcol a szeparatistákkal szemben, a cél pedig a béke megteremtése. A 133 részes sorozat a háború erkölcsi bonyolultságait tárja fel, elmosva a jó és a gonosz közötti határokat
Négy évadot ért meg 2014 és 2017 között a Star Wars: Lázadók. A galaxisban a félelem az úr. A fiatal Ezra a lázadók oldalán áll, különleges képességeire pedig Kanan is felfigyel. A jedi a szárnyai alá veszik a fiút, azonban a sith Inkvizítornak is tervei vannak vele.
A Star Wars Resistance csak két évadot kapott, de ettől még itt a helye ezen a listán. Katuda Xionót, a Lázadók egyik pilótáját egy titkos küldetéssel bízzák meg: kémkednie kell az Első Rend, a galaxist fenyegető legnagyobb ellenség ellen.
Három évadnál jár a Star Wars: A Rossz Osztag. A történet egy különleges klónokból álló elit alakulatot követ a galaxison keresztül, ahogy különféle harcokba és kalandokba keverednek. Tagjai a 99-es klón alakulat, Rex és Cody is. A sorozat ott folytatódik, ahol a Klónok háborúja befejeződött.
Az egyik legnépszerűbb e listán a Star Wars: Látomások. A Visions egy animációs rövidfilmekből álló gyűjtemény, amelynek első kötete „a világ legjobb anime-alkotóinak szemével” mutatja be a Star Wars-univerzumot, új animációs perspektívát kínálva a sorozatra. A franchise hagyományos stílusirányzatainak korlátai nélkül készült filmek kreatív szabadságot biztosítanak minden egyes rendezőnek és produkciós stúdiónak, miközben hűek maradnak a Star Wars-saga témáihoz és érzelmi világához. A további kötetekben a világ különböző társaságainak animációs stílusai jelennek meg.
Bár a listát nyolc sorozatról állítjuk össze, valójában tízről is szólhatna. Van ugyanis a Star Wars: Tales széria, amely eddig három évadot ért meg: a 2022-es Star Wars: Jedihistóriák, a 2024-es Star Wars: Birodalmi históriák és a tavalyi Star Wars: Alvilági históriák alkotják. Rövid történetek segítségével ismerhetjük meg a jedi lovagok világát a Galaktikus Köztársaság korából. Egy bosszúszomjas fiatal nő és egy volt Jedi különböző korszakokban keresi az útját a könyörtelen Galaktikus Birodalomban. Egy Star Wars animációs sorozat a galaxis alvilágáról. Asajj Ventress, az egykori orgyilkos egy új szövetségesével együtt menekül, Cad Bane pedig szembesül a múltjával, amikor találkozik egy régi baráttal, aki időközben a törvény oldalára állt.
Inkább a fiatalabb generációnak szól a Star Wars: Fiatal Jedik kalandjai. A sorozat cselekménye a Magas Köztársaság korszakában játszódik, évszázadokkal a Star Wars-filmek eseményei előtt, és egy csapat fiatal jedi-tanoncot követ nyomon, akik megtanulják az Erő útjait – köztük az együttérzést, az önfegyelmet, a csapatmunkát és a türelmet –, hogy jedi lovagokká válhassanak.
E lista apropóját tehát a Star Wars: Maul – Árnyak mestere adta, így természetesen helyen van rajta neki is. A sztori nagyjából egy évvel a klónok háborúja után fog játszódni, Maul pedig azt tervezi, hogy a semmiből újraépíti korábbi bűnszervezetét. Ehhez egy olyan bolygót választott, a Janixot, amely kívül esik a Birodalom látókörén.
Az élőszereplős sorozatokról összeállított listánkat itt találod.
További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb.
51 Star Wars - A klónok háborúja (2008)
(2) (14)
akció | animáció | dráma | fantasy | kaland | sci-fi
A klón hadsereg a Jedik vezetésével harcol a szeparatistákkal szemben, a cél pedig a béke megteremtése.
Szereplők: Liam Neeson, Simon Pegg, Jon Favreau, Mark Hamill, David Tennant
67 Star Wars: Lázadók (2014)
(7) (6)
akció | animáció | családi | fantasy | kaland | misztikus | sci-fi
A galaxisban a félelem az úr. A fiatal Ezra a lázadók oldalán áll, különleges képességeire pedig Kanan is felfigyel. A jedi a szárnyai alá veszik a fiút, azonban a sith... több»
Szereplők: Forest Whitaker, Alec Guinness, Sarah Michelle Gellar, James Earl Jones, Ian McDiarmid
54 Star Wars Resistance (2018)
(3)
akció | animáció | kaland | rövidfilm | sci-fi
Katuda Xionót, a Lázadók egyik pilótáját egy titkos küldetéssel bízzák meg: kémkednie kell az Első Rend, a galaxist fenyegető legnagyobb ellenség ellen. több»
Szereplők: Lucy Lawless, Elijah Wood, Oscar Isaac, Gwendoline Christie, Scott Lawrence
67 Star Wars: A Rossz Osztag (2021)
(6) (4)
akció | animáció | dráma | fantasy | kaland | sci-fi
A történet egy különleges klónokból álló elit alakulatot követ a galaxison keresztül, ahogy különféle harcokba és kalandokba keverednek. Tagjai a 99-es klón alakulat, Rex és... több»
Szereplők: Ian McDiarmid, Freddie Prinze Jr., Archie Panjabi, Wanda Sykes, Ben Mendelsohn
71 Star Wars: Jedihistóriák (2022)
(2)
Rövid történetek segítségével ismerhetjük meg a jedi lovagok világát a Galaktikus Köztársaság korából. több»
66 Star Wars: Fiatal Jedik kalandjai (2023)
(2) (2)
Az ifjak történetét meséli el, akik kalandokba keverednek, és megkezdik útjukat, hogy Jedi lovagokká váljanak. több»
Szereplők: Dee Bradley Baker, Juliet Donenfeld, Emma Berman, Jamaal Avery Jr., Jonathan Lipow
85 Star Wars: Maul – Árnyak mestere (2026)
(6) (5)
Disney+
A klónok háborúja után Maul azt tervezi, hogy újjáépíti bűnszövetkezetét a Birodalom által érintetlen bolygón. több»
Szereplők: Richard Ayoade, Wagner Moura, Gideon Adlon, Ewan McGregor, Clancy Brown
