Tíz érdekesség A nagy Lebowski-ról

Hihetetlen, hogy már több mint húsz éve annak, hogy a kilencvenes évek egyik legnagyobb kultfilmjét, a A nagy Lebowskit bemutatták a Berlini Filmfesztiválon.

Az eltelt idő alatt a film népszerűsége nemhogy csökkent, hanem folyamatosan nőtt. Sőt, olyan filmkritikus is akad, aki kezdetben ugyan negatívan szólt a filmről, mára megváltoztatta nézetét. Nem hiába, hiszen A nagy Lebowski-t minden idők legnépszerűbb kultuszfilmjei között tartjuk számon. Ennek apropóján tíz érdekeséget közlünk heti rovatunkban a filmről:

1. Joel Coen, a rendező másodlagosnak tartotta a forgatókönyvet és a film sztoriját. Amikor elolvasta a forgatókönyvet, érezte, hogy ebből a sztoriból nehéz lesz sokat kihozni, ezért aztán keményen ráment a jól ismert Cohen atmoszféra megalkotására. Gondoljunk csak bele, emlékszünk a felejthetetlen karakterekre, a sokat idézett sorokra, a felejthetetlen akciójelenetekre és remek zeneválasztásra, de ki emlékszik már arra, hogy mi lett a hiányzó pénzzel? Rémlik valakinek egyáltalán a hiányzó zsozsó?

2. Töki minden jelenetben szerepet kapott. Ez egy igaz film-noir húzás, ebben a műfajban ugyanis a főszereplőnek illik jelen lennie valamennyi jelenetben.

3. A film címe nem Tökire utal, hanem Jeffrey Lebowski-ra, akit Töki néhányszor Nagy Lebowksi-ként nevez meg.

4. A Red Hot Chilli Pepers basszusgitárosa, Flea cameo szerepben tűnik fel a filmben több alkalommal is. A stáblista szerint karakterének a neve Kieffer.

5. A Coen fivérek Jeffrey Lebowski szerepére több színészt is felkértek, de különböző indokokkal elutasították a szerepet. Robert Duvall-nak nem tetszett a forgatókönyv, Anthony Hopkins-t nem érdekelte a szerep, Gene Hackman éppen szabadságolt, Marlon Brando gyengülő egészségi állapota miatt nem tudt vállalni a szerepet.

6. Több mozicsillag is a kedvenc filmjei között jelöli meg A nagy Lebowski-t. Így nyilatkozott korábban Jennifer Lawrence, Jonah Hill, Seth Rogen, John Hawkes, Jane Lynch, Martin Starr, Eva Mendes, Nick Offerman, Sam Raimi és Richard Kelly is.
7. Az eredeti változatban nem kevesebb, mint 260 alkalommal hangzik el az ismert f betűs káromkodás. Éppen ezért az amerikai tv csatornáknak egy "rádióbarát" változatot is összehoztak az alkotók. Nem kis kreativitást és munkát ignyelhetett tőlük valamennyi káromkodást fölészinkronizáli, vagy kivágni.

8. A filmet meglepően sok módon értelmezték. Bár a Coen fivérek szerint a történet nem szól egyébről, mint fura alakok véletlen közjátékáról, született néhány meglepő értelmezés is. Egyes értelmezések szerint a film a globális kapitalizmus parabolája, mások szerint Alber Camus Közöny című regényének modern feldolgozása, sőt, olyan vélemény is akadt, mely szerint Töki a modern Jézust személyesíti meg. A hasonló hajviselet legalábbis kétségtelen.

9. Jeffrey Lebowsky villája ismerős lehet, hiszen több filmben is szerepelt már. Ez a ház tűnt fel a Muppets-ban, A tökéletes trükk-ben, a Csúcsformában című filmben és A közösségi hálóban is. Az ingatlant egyébként Greystone Mansion néven ismerik.

10. Több karaktert is valós személyek ihlettek, akikkel a Cohen fivérek hosszú karrierjük során ismerkedtek meg. Waltert például John Milius ihlette.

krimi | szatíra | vígjáték

Jeff Lebowski cimboráihoz hasonlóan békésen lopja a napot, iszogatja kedvenc italált, és törzshelyének kedvenc tekepályáján döntögeti a rekordokat. Azonban idilli élete... több»