Tom Hollandot az Amerika kapitány: Polgárháborúban láthatták először nézők Pókemberként. A szerep nem csupán hatalmas áttörést hozott a fiatal színész karrierjében, de alighanem zöld utat is nyitott egy további Sony és Marvel közötti megegyezéshez, hogy az utóbbi stúdió végre elkészíthesse saját Pókember filmjét.

Bármennyire is tűnik úgy, hogy Peter Parker szerepét mintha csak ráöntötték volna Tom Hollandra, a rajongók továbbra is hatalmas tisztelettel és nosztalgiával tekintenek a Sam Raimi rendezésű Pókember filmekre. A 2002-ben mozikba kerülő produkcióban Tobey Maguire formálta meg a címszerepet, két folytatás után azonban a mai napig nem készült el a negyedik rész.

A Sony ehelyett Andrew Garfielddal rebootolta a sztorit, egy teljesen új eredettörténetet kanyarintva a karakter köré. Persze nem kis vita tárgyát képezi mind a kritikusok, mind pedig a nézők körében, melyik is a jobban sikerült alkotás.

Tom Holland a napokban adott interjút a hamarosan mozikba kerülő Pókember – Idegenben promója során, amelyben azt is elárulta, ha lehetősége adódna, szívesen szerepelne a két korábbi színésszel együtt egy igazi Pókember crossoverben.

„Igazán csodálatos lenne. Szerintem ez egy olyasvalami, amire igazán vágynak a rajongók is. Bár nem vagyok Kevin Feige, egyáltalán nincs beleszólásom abba, mi is legyen a következő film, amin dolgozni fogunk, de azt hiszem, ez nagyon állati dolog lenne” – nyilatkozta Holland.

Bár egyelőre kétséges, hogy valaha is napvilágot látna egy ilyen produkció, amelyről a fiatal színész ábrándozik, mindenesetre a Pókember: Idegenbenre mindössze két hetet kell várniuk a nézőknek, hogy július 4-én a hazai mozikba is megérkezzen.