Az elmúlt években is számos remek, az egész családot képernyők elé ültető mozgóképes alkotás készült. Köztük persze az élőszereplős újragondolások és az animációs alkotások az élen járnak, de akadt itt kultikus sztorihoz adott új történet is!
Utóbbi épp a nemrégiben a mozikba került Karate kölyök – Legendák, mely a franchise több szálát is egyesíti azzal, hogy egyszerre szerepelteti Jackie Chant, aki a 2010-es rebootban alakította a harcművész mestert Jaiden Smith keletre szakadt kiskamasza mellett és Ralph Macchiot, az eredeti karate kölyköt, aki a 80-as években sikeressé tette a szériát.
Pat Morita, a legendás Miyagi mester sajnos már nem lehetett az új filmek része, de elmondhatjuk, hogy hagyatékát tisztelettel és szeretettel kezelték az alkotók.
Kétségtelenül az elmúlt évek nagy kedvencei közé tartozik az Agymanók, melynek második része sem okozott csalódást, ahogyan tovább szőtték Riley kalandjait, még több belső hangot adva a színes kavalkádhoz. Talán kevésbé ismert, de annál inkább érdemes rákeresnünk, a Lelki ismeretek című alkotás, melyben olyan sztárok kölcsönzik hangjukat a karaktereknek, mint Jamie Foxx, Angela Bassett vagy épp Wes Studi! A sztori egy zongoristáról és az ő belső világáról mesél, a Pixartól megszokott mélyen megható stílusban.
Válogassatok listánkból, és ne feledjétek, ha van előfizetésetek a kiválasztott filmet adó streaming felületre (megtaláljátok az egyes listaelemeknél mely film hol érhető el épp), akkor a mafab adatlapon elhelyezett streaming ikonra kattintva már indíthatjátok is a lejátszást! További friss hírekért és ajánlókért csak görgessetek lejjebb!
85 Agymanók 2 (2024)
(29) (6)
Disney+
A Pete Docter és Ronnie Del Carmen rendezésében készült 2015-ös Agymanók hatalmas sikert aratott a közönség és a kritikusok körében egyaránt, hiszen az animációs film az... több»
86 Lelki ismeretek (2020)
(27) (10)
animáció | családi | fantasy | kaland | vígjáték | zenés
Disney+
A történet főszereplője egy középiskolai zenetanár, Joe Gardner, aki rajong a jazzért. Mikor karrierje válságba kerül, úgy érzi, talán végérvényesen búcsút kell mondania... több»
Szereplők: Jamie Foxx, Angela Bassett, Alice Braga, Wes Studi, June Squibb
71 Karate kölyök – Legendák (2025)
(21) (5)
Telekom FilmPremier
A kung-fu mesterei verhetetlenek - de mesterré válni nem kis teljesítmény. Az út hosszú, fárasztó, és gyakran olyan ember vezetésére van szükség, aki már elérte a csúcsot. Li... több»
Szereplők: Jackie Chan, Joshua Jackson, Wyatt Oleff, Ralph Macchio, William Zabka
80 Paddington Peruban (2024)
(5) (7)
animáció | családi | fantasy | kaland | vígjáték
HBO Max | TV-ben (HBO, csütörtök 01:33)
Paddingtonnal sosincs unalmas pillanat. Elégedetten élvezi az életet Brownék londoni padlásán, amikor egy perui levél mindent a feje tetejére állít. A levélből kiderül, hogy... több»
Szereplők: Hugh Grant, Antonio Banderas, Olivia Colman, Hayley Atwell, Jim Broadbent
68 Wicked (2024)
(12) (10)
akció | családi | fantasy | kaland | musical | romantikus
SkyShowtime | Telekom FilmPremier
A WICKED, amelyet két évtizeden át az egyik legkedveltebb és legmegbízhatóbb színpadi musicalként ünnepeltek, most a várva várt mozivászonra való átköltözésre készül,... több»
Szereplők: Peter Dinklage, Jeff Goldblum, Michelle Yeoh, Ariana Grande, Cynthia Erivo
83 Áradás (2024)
(11) (11)
animáció | családi | fantasy | kaland
Mozikban | Telekom FilmPremier
A macska magányos lény, de amikor egy fekete macska otthonát váratlanul elpusztítja egy árvíz, más állatokkal kell összefognia a túlélésért. A sokszínű csapat együtt indul... több»
Szereplők: Ron Dyens, Gregory Zalcman, Gints Zilbalodis, Nicolas Deletoille, Matiss Kaza
74 Lilo és Stitch - A csillagkutya (2025)
(28) (8)
akció | családi | dráma | fantasy | kaland | sci-fi | vígjáték
Mozikban | Disney+ | Telekom FilmPremier (2025.09.16.)
A Lilo és Stitch – A csillagkutya Dean Fleischer Camp rendezésében a Disney 2002-es animációs klasszikusának élőszereplős újragondolása. A történet egy magányos hawaii... több»
Szereplők: Zach Galifianakis, Hannah Waddingham, Chris Sanders, Jason Scott Lee, Tia Carrere
85 Így neveld a sárkányodat (2025)
(32) (8)
akció | családi | kaland | vígjáték
Mozikban | Telekom FilmPremier (2025.09.12.)
A vikingek mindig is háborúban álltak a sárkányokkal, így mostanra javarészt sikerült kiirtaniuk ezeket a mágikus teremtményeket. Egy fiatal viking azonban rövidesen egy... több»
Szereplők: Gerard Butler, Nick Frost, Mason Thames, Nico Parker, Julian Dennison