:::A HOZZÁSZÓLÁS CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZHAT:::
Az alapelgondolás, vagyis, hogy gyúrjuk össze egy "Vadregényes" filmmé a legendás meséket, és fogjuk össze a cselekményüket egy kerettörténetben, tulajdonképpen úttörő ötlet lett volna. A merész újítás, vagyis, hogy csavarjunk egyet a megszokott dramaturgián, és adjuk elő vígjáték formájában az eredetileg drámai hangvételű meséket, a megfelelő, hozzáértő, gondos kezekben akár egy posztmodern klasszikussá is tehette volna. Hogy mindezt tálaljuk musicalként? – még jó is kisülhetett volna belőle... Azonban meglévő erényeivel, az all star szereplőgárdával, és annak ellenére, hogy remek, kiaknázható lehetőségek terén aranybánya, a megvalósítás és kivitelezés valahogy félrecsúszott.
A játékidő első felében, a varázskellékek utáni kutatás idején, bár érződik, hogy az egyes cselekményszálak csak lazán kapcsolódnak egymáshoz, de legalább van egy stabil közös pont, egy kerettörténet, ami összefogja őket, a pék házaspár és a boszorka egyezsége, ami mindannyiukat érinti, hiszen mindenkitől kell egy tárgy és egy közös helyszín, az erdő, ahol mindannyiuk története zajlik, mivel mindenkinek ebben az erdőben van dolga/küldetése. Így folyton egymásba botlanak, a különböző mesék folyton keresztezik egymást, ami jó. De a film 2. felétől, amikor már lezáródott minden történetszál, egyfajta tükrözéssel megfordítják az eddig használt módszert, és most a laza kerettörténethez – földre lejutott óriáshoz – próbálják meg hozzákapcsolni a már összefutott történetszálakat és összekovácsolódott karaktereket. És innentől kezdve menthetetlenül unalomba fullad , illetve darabokra esik a narratíva.
Az első felében még egészen szellemes, pattogó, fülbemászó dalokat hallhattunk a szereplőktől, amik szerves részét alkották a történetnek, de a 2. felétől a dalok is ezer sebből véreznek. Némileg sokkoló, hogy az eddigi vígjátéki hangulat és az eredetileg happy enddel végződő mesék ellenére az óriással való hadakozás idején 3 haláleset is történik, és mindhárom alkalommal főszereplő távozik. Illetve a haláluk módja. A pék felesége, akinek újszülött kisfia van, a mélybe zuhan egy szikláról, Jankó édesanyját meggyilkolják, a boszorkány pedig öngyilkos lesz. Ezenkívül az atmoszférát sem találták el. A vidám párbeszédek, viccek és dalok ellenére a képi világ sötét, borongós, a hangulat nyomasztó, baljós. Azokban a jelenetekben, amikben Johnny Depp mint Farkas jelen van, néha még félelmetes is. Nem tudom, hogy a színekkel, árnyékokkal, megvilágításokkal mit akartak kifejezni, de sikerült egy depresszív hangulatot teremteni a látványvilággal.
A színészi alakításokról. A zömében már létező karakterek rugalmasságától függően a nagyszerű színészek kimaxolták a lehetőségeket. James Cordonnak jól állt a mesemondó pék szerepe, aki kicsit kétbalkezes, de hatalmas szíve van. Emily Blunt szerepe meglehetősen egyszerű a pék feleségeként, remekül alakítja az okos, aranyszívű nőt. Meryl Streep elképesztően karizmatikus a nagyszájú, cinikus boszorkány szerepében, szinte észrevétlenül lopja el a show-t a többi színésztől/karaktertől. Johnny Depp szintén karizmatikus farkas, ámbár az alakítása túl művészi, színpadias, inkább színdarabban, mint filmben tudnám értékelni. Anna Kendric nem a tipikus Hamupipőke-féle színésznő, lehullott róla ez máz. A hercegek teszik a dolgukat, jóképűek, sármosak, elrabolják a női szíveket. Hamupipőke mostohája és nővérei szintén hozzák az elvárható jellemkomikumot. A gyerekszereplők, Piroska és Jankó is aranyosak.
