Közösség

Vélemény:

 

63 Reszkessetek betörők 3.

(1997)

Súlyos visszaesés

 
Timon   2024.12.24 12:35
0

Bő tíz éve annak, hogy láttam az első két részt, amiket persze egyből megszerettem, mint tudjuk, nincs is nagyon karácsony Kevin nélkül. Ebben viszont Kevin sincs, de ez csak a negatívumok jéghegyének csúcsa. Röviden vegyük sorra, mik is teszik naggyá az első két részt: szívhez szóló karácsonyi zene és dalok, némelyeket kifejezetten hozzájuk is írtak, és átjárja őket a karácsony szelleme. Ezen kívül vannak bennük hosszabb pillanatok, amikor az alázatosabb érzelmeké a reflektorfény, olyan párbeszédekkel, melyekkel tanítani is lehet. És természetesen a mély családi szeretet. Ez utóbbit azért látjuk ebben... úgy-ahogy. A többinek szinte hűlt helyét lelni ebben. Hol van ebben az a meghitt, őszinte pillanat, mint Kevin és az idős úr beszélgetése karácsonyi történeteikről, vagy amikor New Yorkban beszélgetett a szegény idős hölggyel? Az olyanok, melyek eredményeként mindkét fél felismeri, hogyan okulhat, teheti szebbé saját és családja karácsonyát? Itt csak a betörőkkel való balhé ment meg az előkészítése, igaz, hogy volt a második részben is valamennyi káromkodás, de ennyi... ez már végképp kibírhatatlan, nem illik egy karácsonyi filmbe. Ja, várjunk csak, ez meg sem próbál olyan lenni. Nem szokásom használni a „fölösleges folytatás” kifejezést, de ez ritka kivétel. Direkt jóval karácsony előtt néztem meg a hétvégén, hogyha rossz lenne, ne dúlja fel a meghitt hangulatot. Szóval, ebben nem igen van valami, ami szívhez szólóvá tenné, mint ahogy az előzőeknél megszokhattuk. 10/4.