James Ivory Kvartett című filmje tömény unalom, cselekmény nélküliség, naplopó figurák téblábolása a ’20-as évek Párizsában. Fogalmam sincs róla, hogy mi értelme volt elkészíteni ezt a filmet, hacsak nem a filmkészítési kényszer, amely a Merchant Ivory Productions céget kínozta, hogy minden évben legalább egy filmet legyártsanak. A forgatókönyvet a jól bevált módon Ruth Prawer Jhabvala írta Jean Rhys regénye alapján. A film megnézése után csak pisztollyal fenyegetve tudnának rábírni egyetlen Rhys könyv elolvasására. Pedig hírneves írónő, élete vége felé élő klasszikusként kezelték, a legnagyobb angol prózaírók között. Szerencséjére a klasszikusok halottként nem tudtak tiltakozni. A szereplők ellen nincs kifogásom, hiszen többek között a még jó karban lévő Maggie Smith, és a gyönyörű Isabelle Adjani játszott benne. Nagy csalódás volt ez a film rendezőjétől, mert ha nem is a Napok romjai színvonalát vártam, de valami hasonlót. Gondolom, hogy iszonyú nehéz egyenletes nívót tartani, de hogy ebben az alapanyagban mi szépet és jót találtak az alkotók az számomra megfejthetetlen rejtély.