A vietnami háború után első körben a lélektani filmek érkeztek, amelyek nem feltétlenül a háború poklát hivatottak bemutatni, hanem a poklot megjárt (avagy az Apokalipszis esetében még mindig benne élő) karakterek meghasonulását, önmagukkal folytatott, szinte kivétel nélkül vesztes csatáikat. Hirtelen még a Szarvasvadász és a Hazatérés jut eszembe. Ezek közül az Apokalipszis a legkiemelkedőbb minden szempontból, nem öncélúan hatásvadász, de erőteljesen kifejező. Egyetlen apró hibája van számomra, hogy egyes jelenetei kissé vontatottak, de hát az őrület sem egyik pillanatról a másikra lesz úrrá az emberen. Klasszikus.
A vietnami háború után első körben a lélektani filmek érkeztek, amelyek nem feltétlenül a háború poklát hivatottak bemutatni, hanem a poklot megjárt (avagy az Apokalipszis esetében még mindig benne élő) karakterek meghasonulását, önmagukkal folytatott, szinte kivétel nélkül vesztes csatáikat. Hirtelen még a Szarvasvadász és a Hazatérés jut eszembe. Ezek közül az Apokalipszis a legkiemelkedőbb minden szempontból, nem öncélúan hatásvadász, de erőteljesen kifejező. Egyetlen apró hibája van számomra, hogy egyes jelenetei kissé vontatottak, de hát az őrület sem egyik pillanatról a másikra lesz úrrá az emberen. Klasszikus.