A vietnami háború után első körben a lélektani filmek érkeztek, amelyek nem feltétlenül a háború poklát hivatottak bemutatni, hanem a poklot megjárt (avagy az Apokalipszis esetében még mindig benne élő) karakterek meghasonulását, önmagukkal folytatott, szinte kivétel nélkül vesztes csatáikat. Hirtelen még a Szarvasvadász és a Hazatérés jut eszembe. Ezek közül az Apokalipszis a legkiemelkedőbb minden szempontból, nem öncélúan hatásvadász, de erőteljesen kifejező. Egyetlen apró hibája van számomra, hogy egyes jelenetei kissé vontatottak, de hát az őrület sem egyik pillanatról a másikra lesz úrrá az emberen. Klasszikus.
Az egyik legjobb Vietnam témájú háborús film. Stone ezzel és a Született július 4-én című filmmel gyakorlatilag hazavágta az egyik alapvető amerikai mítoszt, anno rá is fért a témára. Maga a film megmutatja a háború valódi arcát a Rambo II és a Chuck Norris (meg társai) féle infantilis felvezetés után. Klasszikus.
Amennyi olcsó klisé, felesleges amerikai zászló és erőltetett poén ebben a filmben van, elég lett volna egy 16 évados sorozatra is. Amikor meg végre elérkezünk a valós akcióhoz, akkor meg iszonyat gyenge hadműveletet és egy röhejes fegyveres konfliktust kapunk. Általában szeretem Clint papát, de ez a film a felesleges öntömjénezés tökéletes példája.
92 Apokalipszis most (1979)