Sokat töprengtem azon, hogy miért is tetszett ez a film, hiszen nem rajongok a szerelmi történetekért. Aztán arra a meggyőződésre jutottam, hogy ez egy rendhagyó „love story” két nagyon rokonszenves szereplővel (Toni Collette lassan, de biztosan az egyik nagy kedvencemmé vált) és nagyon sajnáltam a tóba ugrást követő eseményeket. Ahogy a két teljesen eltérő karakterű főhős, a két homlokegyenest ellenkező kultúrát képviselő szereplő a sivatagi elakadást követően egymásra talál ugyan meghökkentő volt, mégis egyenes következményként hatott. A törékenynek tűnő, filigrán Gotaro Tsunashima (Hiromitsu parádésan játszott szerepében) átgondolva a reménytelennek tűnő helyzetüket minden erejét összeszedve, a páncélként rárakódott viselkedési normákat levetkőzve mindkettőjüket megmentette a biztos haláltól. A Sors kegyetlen fintora a további cselekmény. Az ausztráliai sivatagi puszták borzongató lakatlan kietlensége a természet felülmúlhatatlan változatosságát jelenítette meg, rádöbbentve a főhősöket és velük együtt a nézőket, hogy milyen kiszolgáltatottá válhatnak, válhatunk, ha kilépnek, kilépünk a civilizáció védelmező köreiből. A leírt gondolatok értelmében jogosan emlékezetes filmélményként őrzöm meg a látottak között.
Sokat töprengtem azon, hogy miért is tetszett ez a film, hiszen nem rajongok a szerelmi történetekért. Aztán arra a meggyőződésre jutottam, hogy ez egy rendhagyó „love story” két nagyon rokonszenves szereplővel (Toni Collette lassan, de biztosan az egyik nagy kedvencemmé vált) és nagyon sajnáltam a tóba ugrást követő eseményeket. Ahogy a két teljesen eltérő karakterű főhős, a két homlokegyenest ellenkező kultúrát képviselő szereplő a sivatagi elakadást követően egymásra talál ugyan meghökkentő volt, mégis egyenes következményként hatott. A törékenynek tűnő, filigrán Gotaro Tsunashima (Hiromitsu parádésan játszott szerepében) átgondolva a reménytelennek tűnő helyzetüket minden erejét összeszedve, a páncélként rárakódott viselkedési normákat levetkőzve mindkettőjüket megmentette a biztos haláltól. A Sors kegyetlen fintora a további cselekmény. Az ausztráliai sivatagi puszták borzongató lakatlan kietlensége a természet felülmúlhatatlan változatosságát jelenítette meg, rádöbbentve a főhősöket és velük együtt a nézőket, hogy milyen kiszolgáltatottá válhatnak, válhatunk, ha kilépnek, kilépünk a civilizáció védelmező köreiből. A leírt gondolatok értelmében jogosan emlékezetes filmélményként őrzöm meg a látottak között.