Közösség

Vélemény:

 

81 Tiszta szívvel

(2016)

Tiszta szívvel

 
HercegPeter   2018.02.19 22:02
0

Valami gyenge, érzelgős drámára számítottam, mivel nem szoktam nagyon utánajárni a soron következő filmeknek. Hát itt most nagyon benéztem. A történet lassacskán folyik, ennek ellenére végig érdekes. Nem tudom miért tűnt fel, de itt valahogy a párbeszédek voltak azok, amik a leginkább hitelessé tették a filmet. Tillának le kellene állni a tévés ripacskodásokkal és ezzel kell foglalkoznia. Filmet csinálni azt tud. Nagyon nem kedvelem, de itt most minden elismerésem. Ahogy a szereplők előtt is emelem kalapom. Mindenkinek más és más okból lehetett nehéz a szerep. Thuróczy-nak (aki mocskos erős volt itt) a szék miatt, a két srácnak pedig ha jól tudom ez az első filmje. Ennek ellenére egy bitang erős bemutatkozás ez tőlük. Tetszik a film humora, főleg Rupaszov és Barba Papa párbeszédei. Örültem, hogy egyik nagy kedvencem Mucsi Zoltán is felbukkan benne, ha csak egy-két pillanatra is. Kár, hogy nem kapott nagyobb szerepet. Számomra a film zenéje, volt az egyetlen, ami nem igazán jött át. Ennek ellenére azt kell hogy mondjam, furcsa hogy mostanában annyi Oscar-sikerünk volt és ez pont kimaradt belőle.