A filmet tavaly tavasszal láttam először, s emlékszem, hogy akkor is letaglózott a befejezés, illetve az a végtelenül precíz történetvezetés, amely a végkifejletnél éri el a csúcsát. Akkor, valamiért nem írtam meg a véleményemet Thomas McCarthy-alkotásáról, ám pár napja újranézve, emlékeimet is felfrissítve pótlom ezt a hiányosságot.
A téma iszonyúan kényes (és igaz történeten alapul), egy ilyenről filmet forgatni egyenesen vakmerőség, s mindezek után egy valóban jó filmet megalkotni szinte lehetetlen. Vagy mégsem? A Spotlight – Egy nyomozás részletei bizonyos szempontból olyan, mint egy oknyomozó riport: aprólékos, lényegre törő, sallangmentes, s a végén üt egy akkorát, hogy az két Oscar-szobrot is eredményez (milyen érdekes, hogy a két díj épp a legjobb film és a legjobb forgatókönyv lett). A történet szépen, apránként építkezik, de nem komótosan halad, hanem a figyelmet végig fenntartva, a részleteket ügyesen adagolva. Miközben a sztori halad előre, a nyomozás középpontjában álló botrány is egyre jobban dagad, a néző gyomra pedig ökölbe szorul. De milyen botrányról van is szó? Papok zaklatási botrányairól, amelyről az egyházi vezetők nagy valószínűséggel tudtak, s mégsem történt semmi érdemi retorzió. Egy ilyen ügy esetében, amely mögött ráadásul egy olyan befolyásos szervezet áll, mint az egyház, nem könnyű az oknyomozó riporter helyzete, a Spotlight csapatának mégis sikerült átütő változást hozni. Az egésznek a filmre történő átültetése pedig mesterien van kivitelezve.
Ezen a ponton muszáj egy zárójelet nyitnom: Újságíróként tisztában vagyok azzal, hogy a riport (és ezen belül az oknyomozás) az egyik legösszetettebb és legnehezebb sajtóműfaj. S bár a magyarországi sajtótörténetben is komoly előzményei vannak, manapság olyan ritka, mint a fehér holló. Nálunk esély sem lenne arra, hogy egy szerkesztőség fél évet üljön egy sztorin, mint ahogy ez elhangzik a filmben, pedig biztos lennének itt is olyan történetek, amik megérdemelnék az utánajárást. Zárójel vége.
A nagyszerűen felépített történet mellett az alakítások adják az igaz pluszt: mindegyik főbb szereplő nagyon fontos, mégsem tudnék csak egy főszereplőt kiemelni. A színészek nagyszerűek: személy szerint Ruffalo a kedvencem (eredeti nyelven láttuk először a filmet, s egyszerűen zseniálisan hozta a portugál akcentust, ezt sajnos nem adja vissza a magyar szinkron). Rachel McAdams is bizonyítja, hogy nemcsak a romantikus filmek az ő asztala (nemrégiben láttam a Bajos csajok című filmjét, hihetetlen milyen messzire jutott azóta a színésznő), Howard Shore zenéje és Masanobu Takayanagi képei pedig remek hangulatot adnak ennek a nyomasztó történetnek. Nem érdemes tovább ragozni, a Spotlight is azon filmek táborát erősíti, ahol minden a helyén van, az alkotóelemek pedig remekül vannak összeillesztve. Ami pedig különlegessé teszi, hogy egyrészt az újságíró(k) nincsenek túlheroizálva (finom utalás, hogy az ügyhöz már jóval korábban kaptak segítséget), másrészt az egyház sincsen túldémonizálva (nem csap át egyházellenességbe, azt sulykolva, hogy aki pap, az egyenlő a pedofillal), mondhatni a jó ízlés határán lavírozik a film, nagyon ügyesen, teszem hozzá.
A Spotlight talán éppen ezért jó: a témáját úgy tudta megközelíteni, hogy az nemcsak egyszer szóljon egy nagyot, hanem úgy, hogy a sokadik nézésére is érdekfeszítő, hatásos legyen. Szeretjük az ilyen filmeket, a díjazása pedig, ahogy szokták mondani, csak hab a tortán! 4,5 pontot adnék, ha lehetne!
A Boston Globe új főszerkesztőt kap, aki azonnal mozgósítani kezdi a lap újságíróit. Feladatul tűzi ki a firkászoknak, hogy derítsenek fel egy korábbi esetet, mely során... több»
Szereplők: Mark Ruffalo, Rachel McAdams, Michael Keaton, Stanley Tucci, Liev Schreiber
