Közösség

Vélemény:

 

67 Baywatch

(2017)

Baywatch

 
MMcFly2015   2017.07.17 06:07
3

Nem vártam tőle sokat, így legalább csalódni sem kellett nagyot. A 120 percre nyújtott történet számomra többször is ellaposodott, helyenként egyenesen unalomba fulladt. Vígjátékként túlzottan idétlen, a poénok zömét már az előzetesben ellőtték, krimiként pedig gyenge és sablonos. A műfaji egyensúly teljesen felborult, a film sokszor önmagával sem tud mit kezdeni, és ez a nézőn is érződik. David Hasselhoff cameója – bár adhatott volna egy jóízű nosztalgiát – inkább kellemetlenre sikerült, poénként teljesen súlytalan volt. A vízen játszódó akciójelenetek alatt ráadásul kifejezetten zavaróvá vált a gyenge CGI, amit mozivásznon nehéz nem észrevenni. A Zack Efron karaktere felé irányuló beszólásoknál ugyan néha felnevettem, de talán ennyi szórakoztató elem jutott erre a két órára. Aki a klasszikus sorozat stílusát, vagy egy könnyed, cici-lassításokkal tűzdelt tengerparti vígjátékot remél, csalódni fog, mert az eredeti Baywatch-hoz itt a cím kivételével semmi köze nincs a filmnek.