A horrorok bevett szokása, hogy valamilyen szörny, gyilkos vagy földöntúli entitás hozza a nézőkre a frászt. Ezeken kellemesen el-elborzong a néző, de nem feltétlen hagynak mély nyomot. Mi van viszont, ha egy olyan dologgal szembesülünk a film során, melyről semmit nem tudunk, és az azt övező homály a film végére sem oszlik szét túlzottan? Ridley Scott 1979-es Alien című filmje ezzel a titokzatos ismeretlennel szembesítette a nézőket és okozott nekik jó néhány álmatlan éjszakát.
Az Alien alapjában véve egy űrbe helyezett kísértetházas történet, nyakon öntve a klasszikus sci-fi szörnyfilmek elemeivel. Adott egy kellően nyugtalanító hely (űrhajó), egy színes kis csapat és valami szörnyűség, amivel hőseinknek szembe kell néznie.
Scott mozija tehát jól bevált recepteket vesz elő és mesteri érzékkel keveri azokat, valamint saját stílusával bolondítja meg, ezáltal olyan fogást tesz le elénk, hogy mind a tíz ujjunkat megnyaljuk. Az Alien rendkívül erős atmoszférával rendelkezik, mely számos tényezőből áll össze. Ami már az első percekben feltűnik, az Jerry Goldsmith zenéje. A főcím magába foglalja az egész filmet: sejtelmesség, félelem és egyfajta szépség. A mester minimalista dallamai tökéletes elegyet alkotnak a látottakkal. És bizony itt van mit néznünk. A látványtervezés ugyanis sok mai gigaprodukcióra köröket ver. A modern és a retro keveredése a Nostromo űrhajón azonnal beszippant, H. R. Giger erős szexualitással átitatott elképzelései az idegen űrhajóról és a xenomorphról pedig örökre beleégnek az ember agyába. Utóbbi nem csoda, hogy minden idők egyik legismertebb földönkívülije lett.
A mozi a mai blockbustereken felnőtt nemzedék számára lassúnak hathat. Azonban ha mögé nézünk, láthatjuk Scott mennyire biztos kézzel vezeti végig a cselekményt és milyen ügyesen használja fel ezt is a hangulatépítéshez. A film első felében bőven van időnk megismerni a csapatot. Hét teljesen különböző egyéniséget. És a hangsúly ezen van: egyéniséget. Kiváló karakterszínészeket sikerült megnyerni a szerepekre (John Hurt, Harry Dean Stanton, Yaphet Kotto, Ian Holm, Veronica Cartwright, Tom Skerritt), akik a legapróbb mozdulatukkal, rezdülésükkel is többet árulnak el hőseinkről, mint sok mai kollégájuk túlzó alakításaikkal. A legjobb az, hogy mindannyian emberien viselkednek, a hibáznak annak is megvan az oka, nem pedig a buta forgatókönyvre vezethető vissza. Emiatt lehet velük azonosulni, megérteni őket. A filmnek Sigourney Weaver köszönheti a legtöbbet, aki hiába vált egyé Ripley karakterével, sikerült kitörnie a teljes beskatulyázásból. Weaver már itt felvillantja hősnőnk amazon jellemét, miközben mindvégig megőrzi nőiességét. Vicces dolog, hogy a tervezési fázisban még egyáltalán nem voltak eldöntve a karakterek nemei, így Ripley is csak később lett nő.
A lassabb tempó magával a lénnyel is ügyesen van kompenzálva. Már az az ötlet is fantasztikus, hogy nem pusztán egyetlen formája van, hanem kapásból három plusz egy (utóbbi a tojás). A néző ezáltal folyamatosan várja, hogy milyen új alakját fogja megmutatni a dög és ez meddig megy el. Természetesen a xenomorph legemlékezetesebb pillanata a mellkas robbantó jelenet, melyet anno Kádár János felesége kérésére kivágtak hazánkban a filmből. Nem meglepő, mai napig kegyetlen pillanat. A szcéna egyébként ékes példája annak, miként kell egy feszültséggel teli jelenetet felépíteni. Scott pedig szerencsére nem lövi el itt az összes puskaporát, a velőtrázó borzongás tovább folytatódik.
Sok kritika érheti az Alien-t amiatt, hogy maga a lény egyébként viszonylag keveset szerepel, ám ha a néző végiggondolja ennek is megvan az oka. Mi a félelmetesebb? Egy olyan dolog, melyet teljes valójában látsz és tudsz róla mindent, vagy egy olyan dolog, ami keveset mutat magából és halvány gőzöd sincs, hogy mire képes? Az idegent ez a misztikusság teszi olyannyira félelmetessé. A filmben is elhangzik, ő a tökéletes organizmus, hiszen nem vezérli erkölcs, nincsenek motivációi. Még félelmetesebb, hogy az emberből való, így egyszerre közeli és távoli veszedelem.
Az Alien egy megkerülhetetlen mestermű, melyet minden mozirajongónak látnia kell. A filmkészítés magasiskolája, ahol az egész gárda szívvel-lélekkel dolgozott, és ez minden egyes másodpercen érződik. Az idegen ezt követően még számtalanszor visszatért, viszont annyi szent, hogy ez az első találkozás volt a legemlékezetesebb.
90 A nyolcadik utas: a Halál (1979)
Az éppen hazatérő Nostromo űrhajó legénysége egy váratlan küldetést kap: ki kell vizsgálniuk egy ismeretlen eredetű vészjelzést. Eljutnak egy lakatlan bolygóra, ahol egy... több»
Szereplők: Sigourney Weaver, John Hurt, Harry Dean Stanton, Ian Holm, Tom Skerritt
