Közösség

Vélemény:

 

77 Egy kis szívesség

(2018)

3/10 óemgé

 
Ahoj poplacsek   2024.10.25 22:31
0

Azt már régen elengedtem, hogy mi lenne, ha Anna Kendrick egy pillanatra becsukná a száját. Majd figyeljetek meg, állandóan a fogait szellőzteti. Ok, nyilván az UV-sugárzás fehéríti, vagy mi. De ez a túlszínezett SZMK-s anyuka karakter már túlzás volt. Szívlapát-pozitív. Blake Lively is idegenül hatott ebben a hűvös neurotikus végzet asszonya szerepben. A kínai gyerek meg – hát le se írom a nevét, pedig szerepelt már filmben is. Ezek után rendkívül nagy kihívást jelentett rajta maradni a cselekményen, de a nehézségekkel dacolva a 39. percig kitartottam. Legalábbis akkor néztem utoljára rá a lejátszás státuszára, akkor ennyit mutatott a telefonomon a távvezérlő applikáció. Elbuktam a küldetést, innen fogva a háttérben hagyom lemenni a filmet, de a véleményemet már most ide merem írni, nem hinném, hogy bármi meg fogja változtatni a hátralévő időben. Update: lement a film, és közben romlott a helyzet. Az eddigi lehangoló véleményem lesújtóra romlott. Úgyhogy a zuhanó megítélésemet kimerevítem a műhöz nagyon nagyvonalú 3/10-es szinten, és ezt rögzítem. Mielőtt meggondolom magam.