Quentin Tarantino kilencedik (és tervei szerint egyben utolsó előtti) filmje az aláhúzása egész eddigi munkásságának. A Volt egyszer egy… Hollywood betetőzése mindannak, amit eddig láthattunk a mestertől és még annál is több. Egy óda a filmkészítésről, a hatvanas és hetvenes évekről, szerelmeslevél Los Angeles városához, epikus líraisággal átszőtt realitásba markoló tündérmese, mely sorai között a mai korszellemnek megbúvó üzenet lapul.
Tarantino eddigi legszemélyesebb, legmélyebb alkotását tette la az asztalra, melyhez saját gyerekkori emlékeiből merített. A hozzá közelálló, életművét meghatározó B-filmek hatása, elfeledett TV filmek szelleme lengi körül legújabb filmjét, mely az olcsó mozik világába kalauzolja nézőit. Egy világba, ahol könnyű elvesznie a frissen fedélzetre lépőknek, a mozik szerelmesei viszont otthon érezhetik magukat. Ahogy a mozi varázsa leveti magáról a valóság béklyóit, úgy bontakozik ki a film valódi volta is. A Volt egyszer egy… Hollywood mélyebben élvezhető alkotás, mint más Tarantino mozik. A rendező szokásos kézjegyei itt kiforrottabban, sokkal inkább a filmet szolgálva vannak jelen, éppen ezért a felszínes szórakozásnál valamivel nehezebben befogadható alkotás született, ami megülheti az egyszeri moziba járók gyomrát.
A film három főszereplőjén keresztül ismerhetjük meg 1969 Amerikáját, mely egy iróniával átszőtt, melankolikus világképpel kecsegtet. Két korszak határán a letűnt idők harcosai küzdenek az életben maradásért, miközben az új szellemiségű, drogmámoros mozgalmak térhódítása zajlik. A Volt egyszer egy… Hollywood legalább olyan élesen mutatja be a hippi mozgalmak árnyoldalát és sötétebb arcát, mint ahogy emléket állít a mozi egy kevésbé csillogó és fényes korszakának, mindezt Tarantino szűrőjén keresztül. A film célja elsősorban megteremteni egy képet erről a világról, mely alapján megismerjük és úgy érezzük, mintha mi, nézők is ott élnénk benne, együtt kocsikázva a film karaktereivel Los Angeles utcáin az álomittas napsütésben. Éppen ezért a film nem épít fel szokványos értelemben vett történetet. A cselekmény egy TV sorozat epizódjainak mozzanataiban áll össze a végkifejlet felé haladva. A történet esszenciája ezekben a mozzanatokban fogalmazódik meg, és a nézőben áll össze egy egésszé. Nem fordulatokat és előremutató történetszálakat kínál, hanem egy hangulatot alapoz meg, érzéseket és gondolatokat ad át. A film ennek ellenére nem válik unalmassá, végig képes fokozni az érdeklődést. Az egymáson átívelő cselekményszálak és párhuzamosan futó történések önmagukban is érdekesek és sokszínűek. Ugyanakkor Tarantino időnként túl hosszasan is elidőzik egy-egy képen vagy helyszínen. Érződik a vásznon a mozi iránti szeretet és tisztelet, ami időnként az alkotókat is csapdába ejti, és erőszakosan minél többet próbál átadni ebből a nézőnek. Hiába van tele remek jelenetekkel a film, a kevesebb néha több elve itt is érvényesül. Mégis a látottak képesek a moziszékbe szögezni a közel három órás játékidő ellenére is. Ebben pedig hatalmas szerepe van a kiváló karaktereknek és a kifogástalan színészi alakításoknak.
A Volt egyszer egy… Hollywood kisebb mellékszerepeiben is olyan sztárok brillíroznak, mint Al Pacino, Emile Hirsch, Dakota Fanning, Luke Perry, Damian Lewis vagy éppen Bruce Dern. Mindegyiküknek van legalább egy emlékezetes jelenete, feltűnése, a filmet mégis a Leonardo DiCaprio, Brad Pitt, Margot Robbie trió viszi el a hátán. Nem érdemtelenül ők ma nemcsak a legnagyobb sztárok Hollywoodban, de a legtehetségesebb színészek/színésznők közül is kiemelkedő tehetségek. A játékuk végig kifogástalan. DiCaprio a karrierje végén járó, volt TV sztárt, Rick Daltont formálja meg, akiben még mindig ott van a szikra, hogy remek alakításokat nyújtson, a kor mégis elhaladt felette. Súlyos alkoholproblémákkal is küzd és egy infantilis pojáca, ugyanakkor képes összeszedni magát, ha ezt kívánj az élet. Az ő hűséges barátja és állandó kaszkadőre Cliff Booth, a mindig laza Pitt alakításában. Ő az a típusú ember, aki szigorúan saját értékrendje szerint él, éppen ezért gyakran keveredik összetűzésbe másokkal, legyen az akár Bruce Lee vagy a Manson banda. Éppen ebből fakadóan hozzá kötődnek a film legnagyobb beszólásai és legizgalmasabb eseménysorai is. És az egész mozit beragyogja Margot Robbie könnyed és sugárzó játéka az egykori Sharon Tate szerepében. Neki ugyan nem jut akkora tér a cselekményben, mint a fentebb említett párosnak, mégis minden egyes perc emlékezetes, amit a vásznon tölt.
A karakterek mellett a film látványvilága az operatőri munkától kezdve a díszlet és jelmezterveken át mind elősegíti az álomszerű, hatvanas évekbeli Los Angeles megidézését. A felcsillanó neonok, filmes stúdióvilág díszletei és a számtalan valós és kitalált moziplakát, márkanév felfedezésre invitálnak, és akár sokadik nézéskor is szolgálhatnak újabb megbúvó poénokkal vagy érdekes meglepetésekkel. A külön ebből a célból forgatott mini filmjelenetek és TV-film képsorok, valamint valódi filmek fiktív tesztjelenetei DiCaprioval a főszerepben pedig önmagukban is több mint szórakoztatók. Nyers élvezetet nyújtó tiszta szórakozást kínálnak, mint tehették azt Rick Dalton filmográfiájának darabjai is ebben a valósággal átszőtt tündérmesében.
A Volt egyszer egy… Hollywood tele van humorral, feszültséggel, érzelemmel, melyek folyamatos váltakozása magával ragad, és egyedülálló élményt nyújt. A lassan haladó cselekmény mozgatórugóiként tündöklő sztárok egy letűnt kort elevenítenek fel, mely Tarantino rajongóinak és filmbolondoknak kihagyhatatlan moziélményt nyújt.
Nem könnyű az állástalan színészek élete a hatvanas évek végén. Hollywood kíméletlenül átalakult; új vezetők, korábban ismeretlen elvárások, s mindezek fejébe már a nők... több»
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Al Pacino, Brad Pitt, Quentin Tarantino, Margot Robbie
