A legutóbbi Sundance Filmfesztivál egyik nagy szenzációja volt a végül a legjobb rendezés díját kiérdemlő Sara Colangelo bizarr dramedy-je, mely a fiatalkorban felszínre törő őstehetségről, annak gondozásáról és a pedagógus szerepének kérdéseiről is izgalmas kérdéseket boncolgat, tele kiszámíthatatlan fordulatokkal és remek színészi alakításokkal.
Lisa Spinelli (Maggie Gyllenhaal) tisztes családi életet élő kétgyermekes óvónő, aki kreatív írás továbbképzésre jár és verseket igyekszik komponálni házi feladatként, viszonylag kevés sikerrel. Az óvodai csoportját példásan vezető pedagógus felfigyel egyik tanítványa, az öt éves Jimmy Roy (Parker Sevak) különleges adottságára: a kisfiú autisztikus jegyeket mutatva saját, gyönyörű költeményeit kezdi el szavalni váratlan pillanatokban. Lisa nem akarja veszni hagyni a fiú őstehetségét, a fő akadályt Jimmy apja és bébiszittere jelentik, ám eközben képbe kerül a sármos kreatív írás tanár is, akinek figyelmére nagyon vágyik a középkorú óvónő. A történet így Lisa dilemmájára és fokozatos megszállottságára fut ki, ahogy előbb a fiú tehetségéből hasznot húzva próbál művészszerepben tetszelegni, később pedig Jimmy menedzselését vállalja magára, hogy igazi „Mozartot” faragjon az ifjú titánból, akkor is, ha ehhez jó néhány határt át kell lépnie.
Colangelo végig a címszereplőre fókuszál, a narratíva gerincét Lisa átalakulása adja. Igazi bravúr mind a rendező, mind pedig Maggie Gyllenhaal részéről, hogy a monomániás viselkedésjegyei és a finoman szólva is megkérdőjelezhető döntései ellenére lehet kötődni a karakterhez, sőt, mire odáig jut a történet, hogy Lisa igazán bedurvul, addigra rég megismerjük az emberi oldalát, ami kulcsfontosságú a film végi katarzis a főszereplőhöz fűződő viszonyunk szempontjából. Egyfelől, a rendező viszonylag sok időt szentel annak, hogy bemutassa, az óvónő tisztességesen, alázattal végzi a munkáját, ezzel párhuzamosan pedig szép lassan árnyalja a karaktert. Így a remekül megírt dialógusokból könnyű kihámozni, hogy Lisa a vélt vagy valós művészi tehetségének kibontakoztatása helyett egy tisztes polgári állást választott, ez a törés pedig végigkíséri őt egész felnőtt életében. Ennek eredménye az, hogy kezdetben sajátjaként mutatja meg Jimmy verseit a továbbképzésen, majd pedig, vélhetően azért, mert a pedagógusi alázat győz az ego felett, saját múltbéli hibáit akarja kiküszöbölni azzal, hogy egyre több határt átlépve elkezdi egyengetni a fiú karrierjét.
A film hatásosan mutatja be ezeket az átmeneteket, Lisa karaktere hihetetlenül komplex, minden cselekedete logikus, még akkor is, ha elsőre épp nem tűnik annak. Colangelo jól ráérzett a bizonyítási kényszertől és a belé szorult exhibicionizmustól megkattant óvónő karakterére, így A tanítónő úgy tud sorozatosan meglepetéseket okozni, hogy közben egyik plot twist sem válik öncélúvá vagy narratív szempontból megalapozatlanná. Maggie Gyllenhaal pedig élete formájában van: higgadt profizmussal, apró gesztusok segítségével képes megmutatni a Lisában végbemenő változásokat, jól áll neki a karakter gondoskodó és kizsákmányoló oldala is. Szintén ügyesek a gyerekszínészek, élükön Parker Sevakkal, aki kicsi kora ellenére elég nehéz feladatot kapott Jimmy Roy szerepében. Sevak azonban ügyesen, hitelesen hozza az autisztikus jegyekkel bíró kisfiút, tényleg el lehet hinni róla, hogy az általa elszavalt versek (élükön az „Anna gyönyörű” cíművel) az ő fejéből pattantak ki, és nem csak bebiflázta őket a szerepre készülve otthon, szülői segítséggel. Colangelo azonban arra is jól ráérzett, mely pontokon kell humorral oldani a feszültséget és éreztetni az öt éves tanítványától verseket lopó óvónő történetének abszurd, groteszk hangulatát. Így aztán sok jelenet, például amikor Lisa tanárával beszélget, vagy amikor beviszi Jimmy verseit az órákra, kifejezetten viccesek, köszönhetően a jó ütemű vágásnak is.
A tanítónő így bátran ajánlható mindazoknak, akik kedvelik a klasszikus vonalvezetésű, témájukban merészebb amerikai függetlenfilmeket. Bár akadtak ennél erősebb indie-darabok is az elmúlt időszakban (például Paul Dano debütáló rendezése, a Vadon, melyben a másik Gyllenhaal, Jake alakít emlékezeteset, de Debra Granik Ne hagyj nyomot! című apa-lánya drámáját is említhetném), Maggie Gyllenhaal talán az Őrült szív óta nem volt ennyire jó, így már csak miatta megéri befizetni erre a szerethető, komplex, jó ritmusú dramedy-re.
67 A tanítónő (2018)
Lisa Spinelli a negyvenes éveiben járó óvónő Staten Island-en. Sok türelmet, energiát és szeretetet fektet a munkájában, de egyre inkább úgy érzi, hogy nem kap belőle vissza... több»
Szereplők: Maggie Gyllenhaal, Gael García Bernal, Michael Chernus, Rosa Salazar, Parker Sevak
