Annak idején láttam a Harcosok klubját, de egyáltalán nem tetszett. Aztán most újra elővettem, mert annyi elismerő véleményt olvastam róla, hogy újra feltámadt bennem a kétely: talán velem van a baj, amiért nem tetszik. Tehát megnéztem megint, de az a helyzet, hogy a véleményem nem sokat változott. Szinte zéró realitás van az egészben. A fő karakter kettős személyiség: egyrészt egy unalmas hivatalnok, közben pedig egy verekedős, illegális klub főszervezője is. Mivel inszomniában (kóros álmatlanságban) szenved, tudata kitalál egy vagány bunyós fickót, aki ugyancsak ő maga. Nyomiknak szervez garázs-bunyókat, ahol a kikímélt életet élő és unatkozó középosztálybeli pasasok egymást verhetik péppé. Közben mozgalma felfejlődik (afféle forradalmi mozgalom lesz belőle), és két énje egymás ellen fordul. A fazon önmagát veri meg folyamatosan. Gyönyörű. Kivéve, hogy nulla benne a realitás. Közben a filmet áthatja végig egy nyomasztó légkör. A főszerepekben Brad Pitt és Edward Norton, a rendező: David Fincher. Az egész összefoglalható úgy is, hogy a film a túl jó sorban élő és ezért unatkozó amerikai felső-középosztály frusztrációja. Nem voltam vevő rá. Bocs azoktól, akik imádják.