Imádom az igényes minimalista filmeket, ezért is nyűgözött le az első rész, bár ezzel a látványos flashback-el a minimalista varázsát levedlette egy negyedórára, de egyáltalán nem vált kárára, mivel egy jól összerakott, rövid és velős visszaemlékezést kaptunk.
A továbbiakban visszatér oda, ahol az első rész abbahagyta, a minimalista, de feszes történetvezetésbe. A karakterek még mindig jók, nem vesztettek eredetiségükből semmit és az újak is pontosan úgy vannak megírva, hogy az illeszkedjék az eddig kialakított világba.
A szörnyek eredete kicsit többet elárult, mint kellett volna, de még mindig megmaradt az a rejtélyes, homályba burkolt háttértörténetük, ami egyébként feleslegesen lenne megmagyarázva, hiszen éppen ettől működik igazán a film.
A színészek nagyszerűek; Emily Blunt és Cilian Murphy karaktere pont annyira emberiek és esendőek, mint amennyire lenniük kell, mellesleg pedig a két színész minimalista (hiszen javarészt suttognak, mutogatnak, gesztikulálnak), de érzelmekkel teli alakítása viszi a hátán a sztorit.
A bújkálós, "hang nélküli" jelenetek, pedig annyira feszesre sikerültek, hogy tövig lerágtam a körmeimet minden egyes ilyen jelenetben. Külön pont a vágóknak és az operatőröknek.
Imádom az igényes minimalista filmeket, ezért is nyűgözött le az első rész, bár ezzel a látványos flashback-el a minimalista varázsát levedlette egy negyedórára, de egyáltalán nem vált kárára, mivel egy jól összerakott, rövid és velős visszaemlékezést kaptunk.
A továbbiakban visszatér oda, ahol az első rész abbahagyta, a minimalista, de feszes történetvezetésbe. A karakterek még mindig jók, nem vesztettek eredetiségükből semmit és az újak is pontosan úgy vannak megírva, hogy az illeszkedjék az eddig kialakított világba.
A szörnyek eredete kicsit többet elárult, mint kellett volna, de még mindig megmaradt az a rejtélyes, homályba burkolt háttértörténetük, ami egyébként feleslegesen lenne megmagyarázva, hiszen éppen ettől működik igazán a film.
A színészek nagyszerűek; Emily Blunt és Cilian Murphy karaktere pont annyira emberiek és esendőek, mint amennyire lenniük kell, mellesleg pedig a két színész minimalista (hiszen javarészt suttognak, mutogatnak, gesztikulálnak), de érzelmekkel teli alakítása viszi a hátán a sztorit.
A bújkálós, "hang nélküli" jelenetek, pedig annyira feszesre sikerültek, hogy tövig lerágtam a körmeimet minden egyes ilyen jelenetben. Külön pont a vágóknak és az operatőröknek.