Ezt még a bölcsész remeték sem értik!

2023.06.22 19:46 Interfectorem Sabnock Olvasottság: <100x

2

Néha beleszaladok az ilyen vackokba.

Pedig nem direkt csinálom.

Amikor minden idők egyik legjobb, de legalábbis egyik legérdekesebb horror filmjének (Ideglelés) rendezője, Eduardo Sánchez a nevét adja egy műhöz, akkor a horrorfanatikusoknak ott a helye.

Sánchez az elmúlt években szinte csak sorozatokban tevékenykedett, azoknál sem az izgalmasabbakban, így utolsó emlékünk róla a 2014-es Exists lehet, amely inkább sikerült kifejezetten gyatrára, mint nézhetőre.

Nos, az előjelek itt is nagyon aggasztóak voltak, hiszen az IMDB-n diszkrét 2,9-es átlagpontszáma van a Portalsnak, amely azért sejtetni engedte, hogy nem egy Oscar-potentált darabról lesz szó a későbbiekben, bár azért túl sokat sem adok az IMDB pontjaira.

Mit is láthatunk?

Rahm Khatz zenéjére, Batara Goempar, Christopher Probst és Boa Simon operatőrök munkájára sem lehetett nagy panasz, és mégis, valami nagyon nem stimmelt.

A történet igencsak erős felvezetést adott a filmnek, amely alapján joggal gondolhattuk, hogy egy izmos 90 perc elé nézünk.

Egy, az egész világon bekövetkező, néhány perces áramszünetet követően furcsa objektumok jelennek meg szerte a bolygón.

A föld felett lebegő fekete tárgyakról természetesen senki nem tudja, micsodák, hogyan és honnan kerültek oda, és mit művelnek az emberekkel, akik úgy döntenek, felveszik velük a kapcsolatot.

Látszólag valamiféle időkapu, amely nem csak elnyeli az embereket, de befolyásolni is tudja őket.

A film tulajdonképpen egy horror-antológia, amely 3+1 történetszálat dolgoz fel, melyek mindegyike közvetlenül a kapuk megjelenése előtt, illetve után játszódik. Adott egy család, amely balesetet szenved, de az egyik szemére megvakuló apukának fogalma sincs, hogy mi történik vele és miért hazudoznak neki az orvosai?

A második történet egy call centerben játszódik, ahol egy megszállott férfi a megváltót véli felfedezni a feketeségben, míg a harmadik szálban két testvér menekül egy parkolóban a teljesen megbabonázott emberek elől.

A rövid lezárásban két tudós próbálja megfejteni, miért is működik teleport-kapuként az objektum?.br />

Nos, a film legnagyobb problémája kettő szóban összefoglalható: nagyon gagyi. Nem a CGI, még csak nem is a színészi játék vagy a megírt történetek, mert azok mindegyike elfogadható.

Az viszont szinte tanítani való, hogy milyen fájdalmasan rosszul sikerült megrendezni ezt a filmet.

Antológia lévén különösebb koherenciát nem kell várnunk a történetek között, de az a bizonyos közös szál lehetne az, hogy mi miért van és történik.

De tulajdonképpen semmire sem kapunk semmilyen magyarázatot, és úgy érnek véget a történetek, majd maga a film is, hogy csak széttárjuk a kezeinket, és bambán bámulunk magunk elé.

Azt sem tudom, hogy az én szegénységi bizonyítványom, vagy tényleg ennyire nem jött át, mindenesetre nekem sokáig fel sem tűnt igazán, hogy ez egy antológia.

Befejezetlen, kissé töredékes történetszálak jöttek egymás után, gondoltam, majd valahol találkoznak, vagy majd csak lesz egy egységes megoldás.

Hát, nagyon nem…

A misztikus filmek többsége azért egyáltalán nem kiált szájbarágós magyarázatért vagy minden kérdést megválaszoló záró óriási monológért, de itt jócskán maradhatott hiányérzetünk.

Klasszikus példája ez a film annak, hogy túl sokat akart a (szarka) darab, túlságosan misztikus, furcsa és megmagyarázhatatlan szeretett volna lenni, és végül ebbe bukott bele.

De nagyon.

Nagyon szerettem volna szeretni, esküszöm, hogy Sánchez miatt szurkoltam a filmnek és talán az ő epizódja is lett a legkevésbé rossz az összes közül, de ezzel együtt is ez a film pocsék.

A 90 perc tele van megmagyarázhatatlan, blőd, és értelmetlen dolgokkal, a kapuk misztikuma pedig önmagában csak arra elég, hogy esélyt adjunk a filmnek, arra nem, hogy valamilyen szinten értékelhetőnek is nevezzük.

Neil Hopkins, Deanna Russo, Phet Mahathongdy és talán Shellye Broughton, aki színésznek nézett ki.

Én meg kissé hülyének érzem magam.

Mint egy bölcsész remete.