Ezzel a résszel sem tudták hozni azt a formát, amit idáig kaptunk. Bár a misztikumot elővették, és adtak némi történésnek ihletet, de igazából egysíkú lett a történet. Megmentik nagy nehezen Rebecáékat, de kiderül, szabotázs történt, ez még akár izgalmas is lehet. Iván emlékezetkiesése egyre súlyosabb, és kár lenne őt is elveszíteni a sorozatból, én azért szurkolok nekik. :) Ami még említésre méltó, az a két új férfi szereplő, Curro és Garrado szerepe a történetben, nekem nem illenek bele, talán Garrado hadnagy az, aki játszhat szerepet majd, mert furcsa döntései vannak. Lucia végre szembesülhet múltjával, és ismét szóba kerül Héctor is. A kis gézengúzok pedig, mint mindig, jó nagy kálváriát csinálnak. Az erotikus részekkel pedig próbálják fokozni az "élvezetet", de még ez sem elég ahhoz, hogy feljebb emelje ezt a részt. Mindezektől eltekintve akkor sem éri el ez a rész a jó szintet, most nem tudom megadni a négy csillagot, mivel erre nem lehet. Remélem, a következő részekben érdekes fordulatokat fogunk majd kapni, mert ez így gyenge lett. Üdv, Yosi