Rettegés és nevetés. A két dolog távolabb nem is állhatna egymástól, a '80-as években viszont aranykorukat élték a horror-vígjátékok. A Gonosz halott kérdés nélkül előlendítette a zsáner történetét.
A klasszikusokból már jól ismert „néhány ember olyan helyre merészkedik, ahol a gonosz lakik” történetet Raimi fiatalos frissességgel tálalja, így nem egy szimpla újramelegítésnek érezzük. Alacsony költségvetéséből adódó kissé otromba mivolta ellenére a Gonosz halott rendkívül ambiciózus. Tele van kreatív operatőri megoldásokkal és valóban hatásos – bár ma már kissé megmosolyogtató – félelemkeltéssel. Számomra azonban a rémálomba való átlépés érzékeltetése teszi igazán pikánssá ezt a filmet. Raimi fokozatosan adagolja számunka a természetfeletti gonosz jelenlétét, mely megfoghatatlan, mégis ott van a kunyhó utolsó rozsdás szögében is. Bármi árthat a hősöknek, vagy épp játszadozhat elméjükkel.
A főhős Ash is tűréshatára végéhez ér, a természetfeletti már-már természetessé kezd válni számára, ámbár józan emberi énje még felkiált: „Mikor ér véget ez az éjszaka?” A néző pedig valóban azt érzi, hogy a főszereplővel egyetemben egy olyan szegletébe került a világnak, ahol az idő ólomlábakon jár, az az ember pedig innen vagy holtan, vagy deformáltan kerülhet csak ki. Igaz, ez a teljes deformáció majd a folytatásban csúcsosodik ki, ahol a humor is nagyobb szeletet szakít ki magának a filmből
A Gonosz halott nem ok nélkül vált kultfilmmé és tartják nagyra mind a mai napig a horrorrajongók. Igazi elvetemült éltetése a mentális terrornak, amelytől az ember legbelül igazán tud rettegni.
Rettegés és nevetés. A két dolog távolabb nem is állhatna egymástól, a '80-as években viszont aranykorukat élték a horror-vígjátékok. A Gonosz halott kérdés nélkül előlendítette a zsáner történetét.
A klasszikusokból már jól ismert „néhány ember olyan helyre merészkedik, ahol a gonosz lakik” történetet Raimi fiatalos frissességgel tálalja, így nem egy szimpla újramelegítésnek érezzük. Alacsony költségvetéséből adódó kissé otromba mivolta ellenére a Gonosz halott rendkívül ambiciózus. Tele van kreatív operatőri megoldásokkal és valóban hatásos – bár ma már kissé megmosolyogtató – félelemkeltéssel. Számomra azonban a rémálomba való átlépés érzékeltetése teszi igazán pikánssá ezt a filmet. Raimi fokozatosan adagolja számunka a természetfeletti gonosz jelenlétét, mely megfoghatatlan, mégis ott van a kunyhó utolsó rozsdás szögében is. Bármi árthat a hősöknek, vagy épp játszadozhat elméjükkel.
A főhős Ash is tűréshatára végéhez ér, a természetfeletti már-már természetessé kezd válni számára, ámbár józan emberi énje még felkiált: „Mikor ér véget ez az éjszaka?” A néző pedig valóban azt érzi, hogy a főszereplővel egyetemben egy olyan szegletébe került a világnak, ahol az idő ólomlábakon jár, az az ember pedig innen vagy holtan, vagy deformáltan kerülhet csak ki. Igaz, ez a teljes deformáció majd a folytatásban csúcsosodik ki, ahol a humor is nagyobb szeletet szakít ki magának a filmből
A Gonosz halott nem ok nélkül vált kultfilmmé és tartják nagyra mind a mai napig a horrorrajongók. Igazi elvetemült éltetése a mentális terrornak, amelytől az ember legbelül igazán tud rettegni.