A Macskarisztokraták azon ritka Disney-klasszikusok egyike, amely nem harsány, nem túlzsúfolt, és mégis pontosan tudja, mit akar. Egy kedves, bájos mese, amelynek minden kockájából árad az a kézzel rajzolt melegség, amit a mai CGI-túltelített világ már alig-alig ismer. Itt még minden ceruzavonásnak súlya van, minden mozdulat mögött ott van egy emberi kéz, egy valódi rajzoló lelke. A történet nem különösebben bonyolult – elegáns párizsi macskacsalád, örökség, gonosz komornyik, meg egy kis jazz –, de éppen ez a finomság adja az erejét. Nem akar több lenni, mint ami: egy hangulatos, zenei motívumokkal átszőtt mese, amelynek főhősei ugyan macskák, de viselkedésük és kapcsolataik sokkal emberibbek, mint sok mai filmszereplőé. Ami pedig igazán megkülönbözteti, az a rajzolási technika. A klasszikus, kézzel rajzolt Disney-animációk utolsó aranykorszaka volt ez, amikor még nem egy renderfarm ontotta a képeket, hanem animátorok százai alkották meg a karakterek minden rezdülését. Ezt a textúrát, ezt a rezgést semmilyen szoftver nem tudja visszaadni. A vonalak néha remegnek, a mozdulatoknak saját ritmusa van – de ettől él az egész. A Macskarisztokraták egy nyugodt, otthonos tempójú mese, aminek van stílusa, van dallama, és van szíve. Nem a legnagyobb, de az egyik legszerethetőbb Disney-klasszikus. 8/10, mert bizonyos technikák, bizonyos hangulatok nem újrateremthetők, csak őrizhetők. És ez a film pontosan ezt teszi.
A Macskarisztokraták azon ritka Disney-klasszikusok egyike, amely nem harsány, nem túlzsúfolt, és mégis pontosan tudja, mit akar. Egy kedves, bájos mese, amelynek minden kockájából árad az a kézzel rajzolt melegség, amit a mai CGI-túltelített világ már alig-alig ismer. Itt még minden ceruzavonásnak súlya van, minden mozdulat mögött ott van egy emberi kéz, egy valódi rajzoló lelke. A történet nem különösebben bonyolult – elegáns párizsi macskacsalád, örökség, gonosz komornyik, meg egy kis jazz –, de éppen ez a finomság adja az erejét. Nem akar több lenni, mint ami: egy hangulatos, zenei motívumokkal átszőtt mese, amelynek főhősei ugyan macskák, de viselkedésük és kapcsolataik sokkal emberibbek, mint sok mai filmszereplőé. Ami pedig igazán megkülönbözteti, az a rajzolási technika. A klasszikus, kézzel rajzolt Disney-animációk utolsó aranykorszaka volt ez, amikor még nem egy renderfarm ontotta a képeket, hanem animátorok százai alkották meg a karakterek minden rezdülését. Ezt a textúrát, ezt a rezgést semmilyen szoftver nem tudja visszaadni. A vonalak néha remegnek, a mozdulatoknak saját ritmusa van – de ettől él az egész. A Macskarisztokraták egy nyugodt, otthonos tempójú mese, aminek van stílusa, van dallama, és van szíve. Nem a legnagyobb, de az egyik legszerethetőbb Disney-klasszikus. 8/10, mert bizonyos technikák, bizonyos hangulatok nem újrateremthetők, csak őrizhetők. És ez a film pontosan ezt teszi.