Közösség

Vélemény:

 

48 Hazatérés

(2009)

Hazatérés

 
moov18   2016.06.11 23:45
0

Jelen filmünk több ízben emlékeztetett Stephen King Tortúrájára. Legalábbis lényegében mindkét alkotás ugyanarról szól még ha más háttértörténetet is kapott. A film központi motívuma maga a fogva tartás, emberrablás, ágyhoz való rögzítés. A Tortúrában Annie Wilkes rendelkezik ápolónői fortélyokkal hiszen foglalkozásából fakad, jelen filmünkben a sorozatos bajkeverőnknél tudjuk, hogy nem rendelkezik semmiféle egészségügyi alapismerettel - hiszen egy étterem tulajdonosa - mégis rendkívül otthonosan mozog a különböző stimulálószerek, nyugtatók között. Maga az alaptörténet elég hangzatos, többet is kihozhattak volna belőle, mint amit. Látványban, erőszakban is igencsak visszafogták magukat a készítők. Értem én, hogy nem horrorként operál elsődlegesen, de egy lábtörésnél és pisztollyal való hadonászásnál még nem kellett volna kimerülnie. Mischa Barton annyira volt ijesztő pszichopatát játszva, mint Micimackó vagy Dóra a felfedező. Gyönyörű és tehetséges színésznő de itt nem tűnt túl hitelesnek. Összességében egyszeri próbálkozást megér, voltaképp egyszer leköti az embert. Három csillag abból is a négyesbe hajló.