Tipikus 70-es évekbeli katasztrófafilm, amely a sorozat első nagy sikerének folytatásaként újabb légi drámát mutat be: egy kisgép ütközik a 747-es pilótafülkéjével, így egy légiutas-kísérőnek (Karen Black) kell átvennie az irányítást. A film stílusa látványos, feszült, olykor kifejezetten giccses, a hangulatot a kor vizuális trükkjei és a zenei aláfestés határozza meg. A cselekmény gyorsan a lényegre tér, a karakterek inkább tipikus katasztrófafilm-sztereotípiák – Charlton Heston hősszerű pilótája, Karen Black bizonytalan, de bátor légiutas-kísérője, George Kennedy állandó Patronija mind papírmasé, de szerethető figura. A színészi játék nem emelkedik a műfaj átlagától, legfeljebb Black lelkes alakítása emelhető ki; a forgatókönyv pörgős, de sablonos, a rendezés (Jack Smight) rutinos, helyenként izgalmas, de gyakran parodisztikusba fordul. Objektíven az Airport 1975 izgalmas, de klisés, szubjektíven nosztalgikus, egyszer nézhető repülős kaland, főként a műfaj rajongóinak és retró filmeseknek ajánlott.
Tipikus 70-es évekbeli katasztrófafilm, amely a sorozat első nagy sikerének folytatásaként újabb légi drámát mutat be: egy kisgép ütközik a 747-es pilótafülkéjével, így egy légiutas-kísérőnek (Karen Black) kell átvennie az irányítást. A film stílusa látványos, feszült, olykor kifejezetten giccses, a hangulatot a kor vizuális trükkjei és a zenei aláfestés határozza meg. A cselekmény gyorsan a lényegre tér, a karakterek inkább tipikus katasztrófafilm-sztereotípiák – Charlton Heston hősszerű pilótája, Karen Black bizonytalan, de bátor légiutas-kísérője, George Kennedy állandó Patronija mind papírmasé, de szerethető figura. A színészi játék nem emelkedik a műfaj átlagától, legfeljebb Black lelkes alakítása emelhető ki; a forgatókönyv pörgős, de sablonos, a rendezés (Jack Smight) rutinos, helyenként izgalmas, de gyakran parodisztikusba fordul. Objektíven az Airport 1975 izgalmas, de klisés, szubjektíven nosztalgikus, egyszer nézhető repülős kaland, főként a műfaj rajongóinak és retró filmeseknek ajánlott.