Nem szoktam előre véleményeket olvasni olyan filmekről, amiket meg szeretnék nézni, de erről annyira elkezdett kommentelni az internet népe, hogy nem tudtam nem találkozni beszámolókkal. Olvastam, hogy rángat a kamera, hogy tele van CGI-vel, hogy visszamegyünk az időben, és egy Need for Speed játékbeli vizuális látvány tárul elénk, hogy mindenkibe egy egész tárat belelőnek, és Tom Hardy ugyanazt a cammogós, mogorva szerepet adja, mint a Venomban. Na hát ez tényleg mind igaz, és azon nevettem, hogy a férjem ugyanezeket kérdezte a film nézése közben: Minek lőnek bele egy egész tárat? Mi ez a sok sz*r CGI? Stb. El tudom képzelni, hogy ötletnek ez milyen érdekesnek, különlegesnek hangzott, hogy majd csinálunk egy filmet, ami olyan lesz, mint egy időutazás a kétezres évek grafikájába. De az eredmény mégis szembizsergetően rossz lett. Ha nem Hardy lenne a főszereplő, a fele nézettséget el is buknák. Láttam benne értékelhető dolgokat, nem kapcsoltam ki öt perc után, nem volt annyira rossz a sztori, de igazából tele van klisékkel, ezerszer látott történettel, és ami újdonság van benne, az a borzalmas CGI.