Igazat mondani mindig a legjobb és a legegyenesebb út. Bár a filmekben és sorozatokban nem ezt látjuk: maradnak a titkok és azok megfejtése vagy kiderítése. Ebben a részben is erről beszélhetünk, némi akcióval fűszerezve. Lili kapitány pedig egyre többet van Boone-nal, ami nekem arra enged következtetni, hogy tetszik neki. Új szereplő még Augur, aki egy hacker. Érdekes megállapításokat tesz Da’an az emberi fajról és a gondolkodásunkról. Ez talán lehet az ember jellemzése is, hogy mikor mond igazat és az milyen reakciókat vált ki. Nekem ebben a részben sem emelkedett meg a pulzusom, valahogy egysíkúnak és kiszámíthatónak érzetem ezt részt is. Maga a történet elkezdett alakulni, és gondolom, részenként egy újabb történet jön, és talán majd arra is választ kapunk, hogy a taeloniaknak mi lehet a céljuk. Tehát ismét közepes osztályzattal tudtam ezt a részt értékelni. Kíváncsian várom a folytatást. Üdv, Yosi