Nekem nagyon-nagyon tetszett ez a film. Egyrészt azért, mert imádom az igaz történeten alapuló filmeket, másrészt pedig azért, mert egy fiatal lányról van szó, aki megálmodott valamit, és mindent megtesz azért, hogy elérje a célját. Olyasvalaki, aki a nehéz időkben sem gondolja egy percig sem azt, hogy feladja, és nem is teszi soha. Bár szerintem a történetnek van egy szürreális oldala is úgymond, ami filmben nagyon is jól néz ki, főleg egy amerikai filmben mutatna jól, viszont a való életben van egy meseszerű vonala. Az pedig az, hogy a szülők elengedték a tizenhat éves kamasz lányukat egy több, mint kétszáz napos világ körüli útra egymagában. A történet remekül feldolgozza Jessica Watson életét, aki mára már harminc éves. Egy láthatóan csodacsalád áll mögötte, támogató szülőkkel és megértő testvérekkel. De azért ha szülőként belegondol az ember, akkor felmerül a kérdés, hogy ki a csuda engedné el a kamasz lányát egyedül az óceánra? A szülőkben az aggodalom és a féltés prioritást élvez a rekorddöntögetéssel szemben, éppen ezért születnek olyan ritkán ilyen kiemelkedő történetek. A fiatal lány története rendkívül inspiráló, én végigizgultam az egész útját, és néha még könnycseppet is ejtettem. Nehéz egy két órás filmbe belesűríteni kétszáztíz tengeren töltött napot, örömöt, bánatot, aggodalmat és félelmet, de a film nagyon jól sikerült, egyáltalán nem unalmas. Útja során Jessicanak valószínűleg sok úgynevezett egyhangú napja lehetett, főleg a szélcsend idején, ám ezt a rendezők remekül palástolták a családi háttér mozgatásával. Tanulságos történet mindenkinek, aki meri követni az álmait, nagyon fontos, hogy legyen egy cél előttünk, és mindenáron tartsunk ki, amíg el nem érjük azt.
Nekem nagyon-nagyon tetszett ez a film. Egyrészt azért, mert imádom az igaz történeten alapuló filmeket, másrészt pedig azért, mert egy fiatal lányról van szó, aki megálmodott valamit, és mindent megtesz azért, hogy elérje a célját. Olyasvalaki, aki a nehéz időkben sem gondolja egy percig sem azt, hogy feladja, és nem is teszi soha. Bár szerintem a történetnek van egy szürreális oldala is úgymond, ami filmben nagyon is jól néz ki, főleg egy amerikai filmben mutatna jól, viszont a való életben van egy meseszerű vonala. Az pedig az, hogy a szülők elengedték a tizenhat éves kamasz lányukat egy több, mint kétszáz napos világ körüli útra egymagában. A történet remekül feldolgozza Jessica Watson életét, aki mára már harminc éves. Egy láthatóan csodacsalád áll mögötte, támogató szülőkkel és megértő testvérekkel. De azért ha szülőként belegondol az ember, akkor felmerül a kérdés, hogy ki a csuda engedné el a kamasz lányát egyedül az óceánra? A szülőkben az aggodalom és a féltés prioritást élvez a rekorddöntögetéssel szemben, éppen ezért születnek olyan ritkán ilyen kiemelkedő történetek. A fiatal lány története rendkívül inspiráló, én végigizgultam az egész útját, és néha még könnycseppet is ejtettem. Nehéz egy két órás filmbe belesűríteni kétszáztíz tengeren töltött napot, örömöt, bánatot, aggodalmat és félelmet, de a film nagyon jól sikerült, egyáltalán nem unalmas. Útja során Jessicanak valószínűleg sok úgynevezett egyhangú napja lehetett, főleg a szélcsend idején, ám ezt a rendezők remekül palástolták a családi háttér mozgatásával. Tanulságos történet mindenkinek, aki meri követni az álmait, nagyon fontos, hogy legyen egy cél előttünk, és mindenáron tartsunk ki, amíg el nem érjük azt.