A nürnbergi per a világtörténelem egyik legnagyobb és legérdekesebb büntető pere volt, mely először szólt háborús bűnösökről. Most, amikor Oroszország több száz háborús bűnnél tart Ukrajnában, ahol sorra végzetet ki polgári lakosokat, igencsak informatív hogy miként zajlott világ legelső ilyen jogi eljárása háborús bűnösök ellen. Sajnos azonban James Vanderbilt egész filmjét Göringnek szenteli, holott ő csak egy volt a 22 vádlottból. A film címe így hiteltelen, mert magáról a perről alig szól valójában. Inkább azt a címet adhatták volna neki, hogy Göring. Az alakítások is megtévesztőek: például sokkal nagyobb hatása volt a rabokra a pszichiáter helyett (Remi Malek) Andrus ezredesnek, a börtönőrök parancsnokának, aki mellesleg könyvet is írt róluk a per végén. És ez a könyv sikert is aratott világszerte, nem úgy mint a pszichiáter Douglas Kelley könyve. Andrus könyvének pontos adatai: Burton C Andrus: A nürnbegi 22. Kossuth Kiadó, Budapest, 1995. (de először 1981-ben adták ki Magyarországon, habár én az 1995-ös kiadást olvastam és az is van meg nekem). Göringet ráadásul erősen eufémizálja a film, mely nehezen nézhető el. Értékelésem a felsoroltak miatt 3 csillag.