Nos, akkor nézzük! Magáról a filmről, mint alkotásról nem szeretnék most beszélni, mert ha csak produkció szintjén tekintjük, akkor is egy hulladék. Viszont amiről beszélni kell, az már sokkal fontosabb, és ez az üzenete. Ez a német rendezőnő – nevezzük nyugodtan szélső balos anarchista p*csának – nem kevesebbet tett, mint összehozott egy gyűlöletfilmet. Kinézett egy jól körülhatárolható társadalmi csoportot – akiknek egyetlen bűne a jó életszínvonalhoz való adottságok megléte –, és egyértelmű negatív színben feltüntetésük mellett a válogatott meggyilkolásukra adott felhívást. Az, hogy a Netflix teret engedett ennek a mosléknak, azon persze semmi csodálkozni való nincs, évek óta játsszák ezt a Netflix gazdái, de most legalább egyértelműen színt vallottak, hogy a társadalmi bomlasztás a küldetésük. Visszatérve a filmhez: mindenki, aki részt vett ennek a produkciónak az elkészítésében, jogi értelemben is bűnt követett el, amit a világ legtöbb civilizált országában a törvény büntetni rendel. Itt nincsenek árnyalatok, meg művészi szabadság, a cél egyértelmű volt: uszítás, gyűlölet, gyilkosságra való felbujtás.