Need for Speed harminc év késéssel, román verzió. Egyszerűen annyi baromság van a filmben, olyan kocsik versenyeznek egymással, amiknek esélyük sem lenne egy pályán. Rámondják az egyik kocsira, hogy egy Dodge Hellcat, közben meg egy sima Challenger. Elkészítették a saját Halálos iramban verziójukat, csak sajnos a jelenetek elég gázak, mondjuk, legalább nem számítógéppel vannak felturbózva. Az a baj, hogy még az autómániásoknak sem ajánlanám, mert ki lehet akadni a hiteltelenségen. De ahogy megfigyeltem a film utáni reakciókat, mások sem voltak igazán elégedettek. Maga az alaptörténet is gyenge lábakon áll. Van benne egy csattanó, de az is elég értelmetlen. Igazából azt sem tudjuk meg, hogy a srác segítője most valami rokona, vagy miért ismerik egymást gyerekkoruk óta. A zenék sem olyan jók benne, és a kocsiknál is inkább a színekre mentek, mint a minőségre. Csak akkor nézd meg, ha tényleg nagyon kedveled az autóversenyzős filmeket és nem zavar, hogy egy gagyi verziót látsz belőle, ahol egy kamionturbóval tuningolják a BMW-t.