Vélemény:

 

74 Zoe

(2018)

Mi a szerelem?

 
Engler Attila   2019.03.10 23:42
0

Ez a film engem nagyon megfogott. Nyugodtan ellehet vonatkoztatni a sci-fi kategóriától, mert a film igazi tartalma inkább arra mutat rá, hogy mit jelent a szerelem, illetve mi az ami két ember között a vonzalmat alkotja, táplálja. mindegy, hogy milyen a külsőnk mert végül úgy is a belső tulajdonságunk lesz a másik számára a vonzó, a fontos. Az miatt kellünk majd a másiknak.

 
glindorph 2019.03.12 21:30
0

Ami az elmúlt években a robotika és a mesterséges intelligencia terén készültek sci-fi-k , szinte mind rólunk szól. Kik vagyunk, valójában. Ki az Ember. Mert mindent csak valamihez képest tudunk vizsgálni és ezekben a filmekben amikor a mesterséges intelligenciával rendelkező robotokról gondolkodunk, csak magunkkal összehasonlítva tudjuk ezt tenni. Ehhez viszont az szükséges, hogy saját magunkat is vizsgáljuk, meghatározzuk. Így az ilyen filmek közben valójában mindig magunkról gondolkodunk, magunkat vizsgáljuk. És ebben a folyamatban olyan felismerésekhez jutunk, olyan megértésekre tehetünk szert, ami tovább vezet annál, ahol eddig jártunk.