A Bilquisről szóló jelenet volt az egyetlen megcsillanása annak, hogy hogyan is mutatna csúcsformában a mű: ennek a rövid szakasznak egyszerre volt karaktere, humora, rémisztő misztikuma, és ezek tökéletesen egészítették ki egymást. A maradék 55 perc viszont egy saját hangját kereső alkotás vergődésének tűnt, amely mintha úgy okoskodott volna, ha minden eszközét a néző lenyűgözésére veti be, azzal biztosan nem hibázhat. Több
