Antikrisztus

Nehezen kezdtem felfogni az egymás után következett jeleneteket. Kicsit nekem ez a film sok volt, vagy inkább sokk. Bár megtudom érteni mit is akar a rendező átadni ezzel a filmmel, de nekem akkor is durva. Talán mi is emberek kerülhetünk még ilyen helyzetbe és átélhetünk hasonlókat.

Elég jó volt ez a film, én igazából csak a Nimfomániás után kezdtem felfedezni a Lars von Trier filmeket, de eddig mindegyik nagyon tetszett, talán a Dogville volt a kedvencem, de ez is abszolút bejött, szerintem marha nagy rendező a pasi.

Hátborzongató történet és kivitelezés, sok szempontból felülmúlja a korabeli horror thrillereket, mert még ha sablonos is az alapötlet, a kivitelezés és a karakterek csöppet sem azok. Jó kikapcsolódás, izgalmas film.

Klasszikus von Trier film, nagyon jól illeszkedik a trilógiába, a rendező itt is a csúcsformáját hozzá összetett, több rétegű szimbolikával, kiváló fényképezéssel, és nagyszerű színészekkel. Ötből hatot adnék rá, ha tudnék.

Elmebeteg!

Ez az. Felkavaró, már-már beteges. Lars Von Trier megint bemutatja, hogy mire képes az ember sötét énje. És persze ő is mint rendező. Nekem tetszett.

Ezt a filmet csak az érezheti át igazán és szándékosan nem a megértés szőt használtam, aki átélte már az emberi lélek legnagyobb tragédiáját: eltemette az egyetlen, mindennél jobban szeretett gyermekét. Ez a film kiváló film, az emberi lélek legmélye... Többbb bugyraiba visz le és mint mondtam, nem mindenki képes bejárni ezt az utat. Lassan, aprólékosan kidolgozott jelenetek során keresztül egészen odáig, ahol a feldolgozhatatlan lelki tragédiák az őrületbe vezetnek. Mert vannak feldolgozhatatlan, személyre szabott tragédiák, amikkel nem tud a lélek fájdalmában mit kezdeni, csak elszakadni ettől a világtól, a valóságtól, csak megőrülni képes. Megrázó erejű, többszörös gravitációs erejű alkotás. Hogy Pilinszkyt idézzem, az emberi psziché "levegőtlen présben" fuldoklik. Ez a film nem szól és hál' Istennek nem is kell, hogy mindenkihez szóljon. Viszont mindenkinek, még a hivatásos filmkritikusoknak is lassan el kéne jutniuk ebbe a fene nagy racionalista világunkba oda, hogy a műalkotásokat, pláne ilyen szintű műalkotásokat ne akarják már a ráció és csak a ráció szemüvegén keresztül értelmezni, mindenütt keresni az ok-okozati összefüggéseket, mert a müalkotások csak az értelemmel nem percepcionálhatók, nem befogadhatók. Hagyjuk, hogy hagy hassanak az érzelmeinkre is és főleg azokra, mert a művészet még mindig az érzelmek komoly és szép játéka a végén katarzissal. Ja és a film vége! A rengeteg ember a ház felé: igen arra, oda, mert mindőnknek meg kell járni a maga kínját, poklát.