
Vélemények (38)
Örök gyerekeknek való történet. Szuper hangulata van ezzel a mesés környezetbe ültetett hamupipőke történettel.
Nagyon kedvelhető film, főleg azon felnőtteknek akikben van még egy kisgyerek. Humoros és romantikus a története és imádnivaló benne a párocska.
Megnéztem, de valahogy nem jött be. Ez a mese keveredik a valósággal dolog szerintem nem volt egy jó választás legalábbis nekem nem jött be. a sztori jó talán még a kivitelezés is, de engem mégsem tudott megnyerni. ráadásul tólon tól romantikusra sikeredett amit meg alapból nagyon nem szeretek.
Imádom a kevert mese és élőszereplős filmeket, így ez sem kivétel. És az alap hogy Amy Adams és James Marsden mint hercegnő és herceg alapból megmosolyogtató. Felnőtteknek gyerekeknek egyaránt élvezhető filmecske klassz történettel és zenékkel tarkítva.
Érdeklődéssel ültem le a képernyő elé, mert a szereplő színészek többségét elismerem, sőt, kimondottan kedvelem. Az előzetes tartalom is jópofának tűnt. De sajnos csalódtam. A műfajok, stílusok, technikák ilyen mértékű összekeveredése nekem túl sok. ... Több
Hihetetlen bájos film! Kedvenc Disney-filmjeim egyike. Olyan pontosan, precízen és szeretettel figurázza ki a klasszikus Disney-meséket, hogy az valami hihetetlen. Nagyon kedves humorral mutatja be, hogy egy tipikus Disney-hercegnő mihez kezdene magá... Több
Hasonló filmek
Nagyon izgalmas és kikapcsol mindig mikor leülök elé:) Édesen bugyuta néhol, de akkor is nagy kedvenc. Emlékszem mikor premieres volt mennyire rá voltam kattanva. Ez után rohantam át az Arany iránytűt megnézni:) Igazi romantikus, kislányfantáziás film, mesével vegyítve az elején. Az első pár perces rajzos rész pedig meseszép.
Amikor először láttam, kissé bosszankodva vettem tudomásul, hogy "na... ebben is énekelnek..." viszont nemrég amikor újra adták a tévében, szörnyen jó érzés volt nézni és hallgatni, milyen pozitívnek és naivnak hat egy meséből jött karakter a mi vilá... Több
Kicsit sablonos történet, új köntösbe öltöztetve. Nekem kifejezetten tetszett, a dalok nagyon jók lettek benne, a színészek is tetszettek, Patrick Dempsey pozitív csalódás volt!
Aranyos film, érdemes megnézni felnőtteknek is szerintem. Kedves kis történet, amiből nem hiányozhat a gonosz és a jó közötti küzdelem sem, na meg persze a szerelem
Igazi kicsit unalmas gyermektörténet. Felnőtteknek nem túlzottan szórakoztató, pedig én szeretem még a mesésebb filmeket is. Allig van benne értékelhető humorforrás sajnos. Pedig sokat vártam tőle a beharangozói miatt. A zenéi viszont nagyon szépek magyarul.