Amitől félünk

Ari Aster mindössze 2 nagyjátékfilmmel megalapozta hírnevét a horror műfajon belül, ami nem véletlen, hiszen mind az Örökség, mind a Fehér éjszakák átütő darabok. 3. rendezése egy sokkal elvontabb, személyesebb, ám annál ambiciózusabb alkotás. Az Ami... Teljes kritika

Alapjáraton szeretem az olyan filmeket, ahol nem tudod előre, mi történik. Ari Aster korábbi filmjeit pedig nagyon bírtam a meglepetéseik miatt, és azokban ez a film is bővelkedik. A Beau is Afraid totál kiszámíthatatlan, ahol a főszereplő csak úgy folyik jelenetből jelenetbe és konfliktusból konfliktusba. A film több témakört is feldob, és folyamatosan gondolkozni kell, mit akar mondani, melyik metafora mit jelent, és amikor a metafora elkezd valami új irányba menni, tovább kavarodik minden. Itt a hiba. Sajnos a film túlságosan elveszik ezekben a random történetekben, és nem állít fel kohezív történeti irányt, így aztán fogalmam sem volt, hol tart, mit akar vagy hova megy főszereplőnk. Emiatt a szórakoztató faktor is felszívódott, és a film frusztráló és unalmas lett. Követhetetlenné vált a rendező mondanivalója és egyre unalmasabbá vált minden az események véletlenszerűsége miatt. Ez egy elég hosszú film, és kb a kétharmadánál elfogy a lendület, és az álom győzött.

Egy rendkívül szórakoztató film, ahol egyik őrültség a másik után történik, de három órán keresztül szinte megállás nélkül azon gondolkodtam, hogy mi fog történni, és hogyan fog összeállni az egész. Ettől persze bizonyos ponton unalmassá is tud vállni, de nagyon megéri minden pillanatára odafigyelni.

Egy nagyon felkavaró, de figyelemre méltó filmalkotás. Kafkát, Freudot és Lynchet ötvöző szürreális kísérlet az egész. Egy skizofrén világ, ahol az álmok összeolvadnak a valósággal. Én teljesen eldobtam tőle az agyam.

Ari Aster eddig sem volt a barátom, és ezután sem leszünk spanok, noha könnyebben lecsúszott ez a 3 óra, mint a Midsommar 140 perce. Nagyon változatos és kreatív film, még egy gigantikus farok is van benne, ami mintha csak a Persona 5-ből szökött vol... Többna meg. Az elején másra számítottam, azt hittem, hogy a lakása fogja szimbolizálni az elméjét, vagy valami ilyesmi, de aztán ilyen gyerekkori traumás meg szülőkkel való rossz kapcsolat életre való kihatása volt inkább a téma. Sok WTF pillanattal.

Ari Aster az egyik kedvenc új rendezőm, a Fehér éjszakák az utóbbi évek TOP 5 filmjében van, ez a film viszont egy öncélú, értelmetlen időpocsékolás szerintem. Joaquin Phoenix viszont nagyon benne van a totál sérült emberek eljátszásában, sokadik szerepe ez már, és jól áll neki.