
Vélemények (20)
Anno én ezt a sorozatot nagyon kedveltem. Mai szemmel semmi extra, de azt, amit tudnia kell, simán hozza. Túlélős "Tudom, mit tettél tavaly nyáron" kategóriás sorozat, ami azért a sablonos klisék mellett megpróbál meglepni 1-2 csavarral. Nem életed alkotása, az tuti, de szerintem megér egy próbát, főleg a sok silány, semmit érő alkotás között. Egy csapat ember egy szigeten, akik szépen lassan megfogyatkoznak. Vajon ki a gyilkos? Tipikus krimi, a maga izgalmával és feszültségével. Nem rágod le a körmeidet, de élvezhető. :)
Remek kis sorozat volt. Tetszett, hogy egy "zárt" térbe egy szigetre helyezték a történetet. A sorozat forma a film helyett is remek volt. Lehet, hogy újranézem a közeljövőben.
Nálam ez a sorozat most nem hozott sikert. Rövid lett bár ez inkább előny nála mint hátrány. Semmi többet nem bírtak volna kihozni ebből a történetből. Semmi extra.
Nagyon izgalmas egy évados sorozat. Van eleje és van vége, ami nagyon nagy szó a mai sorozatok terén. A karakterek szerethetőek és a végére olyannyira hozzám nőttek, hogy egy megható jelenetben még el is pityeredtem, ami thriller esetén még talán sosem fordult elő velem.
Az alapkoncepció nagyon jó, amolyan "Tíz kicsi néger"-es, de ez a híres elődhöz képest modernebb korba lett áthelyezve, és itt a résztvevők bizony nagyon is jól ismerik egymást. Krimi, thriller és némi horror egyvelege a széria, ami kellően csavaros, sőt néha olyan érzésem volt, hogy már-már túlbonyolított. A sorozat elég sok karaktert mozgat, de csak egy darabig, mert azok meglehetős gyorsasággal fogyni kezdenek... Azonban minden rosszban van valami jó, így legalább könnyebben követhető a történet, ami eléggé megdöbbentő véget ér. Sok értelmetlen és érthetetlen dolog történik gyors egymásutánban, és emiatt bennem sok kérdést vetett fel a lezárás.
Én marha megnéztem előre, hogy ki a gyilkos így nem arra helyeztem a hangsúlyt hanem figyeltem a pasast. Sok dolog megvalósíthatatlan volt szerintem benne, de egynek elment.
Hasonló sorozatok
Teljesen meglepett a sorozat. Évekkel ezelőtt látom, de a története beégett a tudatomba. Jók a karakterek, egyszer lehet hogy újra előveszem.
Egy meghatározott sémára épült a sorozat. Egyre csak fogy a tömeg. Picit erősnek érzem ezt a mindenkit kinyírunk, még a saját testvérünket is a cél érdekében.
Érdekes dolog a bosszú és hogy meddig képes elmenni az ember. Tetszett az, hogy egy helyen egy szigeten játszódik az egész sorozat. Az egy picit sok, hogy még a menyasszonyát is képes kinyírni a pali.
Nem értem a gyilkost. Mi volt a terve ezzel az egésszel? Hamar sejteni lehetett, hogy ki is a gyilkos, de a terve végrehajtása után mire számított?
Néha már úgy éreztem, hogy átment horror paródiába. Néha úgy éreztem, hogy elég bugyuta a történet, és a szereplők is vagy nem veszik komolyan, vagy túl komolyan veszik magukat. Jól indult, de összességében a végén úgy éreztem, hogy kár volt időt szánni rá.
Túlságosan el volt nyújtva, sok szereplő volt, akiket csak kinyírtak, ez érthető, az egész faék egyszerű volt. De legalább izgalmas volt néhol, és két szereplő nyerte el a szívem, mégpedig Chloe és a pasija, Carl (asszem).