Lélekben táncolok

A film alapértékei rendben vannak, nekem ez az egész az egyén szabadságáról szólt, ha megfelelően értelmeztem... Van két fiatalember, az egyik egy lázadó, a másik egy meg nem értett (mert szegény egy agyvérzés következtében csak annyira tud beszélni,... Több mint egy wuki) intézeti ápolt. Mindketten kerekesszékhez vannak kötve, és úgy néz ki, hogy mindig másokra fognak szorulni, a legalapabb szükségleteik ellátásához is. Ezzel a James McAvoy által elég jól játszott lázadó hősünk nem békül ki, teljesen úgy viselkedik, mint aki nincs másoknak kiszolgáltatva. Az se érdekli, ha ezzel elmarja maga mellől a segítőit, és adott esetben belehal az állapotába megfelelő ellátás nélkül. Az agyvérzéses kollégát Steve Robertson alakította, aki nyilván egy jó színész meg minden, de ebben a non-stop Csubakka üzemmódban az én türelmemet kissé próbára tette az alakítása, na jó, nem ő tehetett róla, ez volt a szerep, fizettek érte, el kellett játszani. Romola Garai alakítja az ápolónőjüket, jó sokat szerepel, úgyhogy dagadhat a nemzeti büszkeségünk, milyen sikeres a magyar diaszpóra eme tagja. Nézzétek meg, nem rossz, de nem lesz nagy újdonság, tele van már a filmvilág fogyatékkal élő és halálos beteg körül forgó életmegváltó történetekkel, az a helyzet, hogy ez is egy volt a sorban, de mondjuk azok közül a jobbik fajtából. Csak az a wuki üvöltés ne lett volna végig, napokig itt fog visszhangozni a fejemben. Na mindegy, így jártam.

A két főszereplő (James McAvoy, Michael Connolly) játéka fantasztikus! Rá kell jönnöm, hogy a fogyatékosok is ugyanolyan EMBEREK, mint az egészségesek, nem lenézni és sajnálni kell őket, hanem a helyükbe képzelni magunkat és megérteni őket. Érdekessé... Többg: amíg lemezről néztem a filmet, a királyi TV-ben az Életrevalók c. hasonló témájú darab ment.