Dalok a második emeletről

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

Roy Andersson svéd rendező és forgatókönyvíró 2000-es mesterműve, a Dalok a második emeletről (Sånger från andra våningen) egy egészen eszement film lett. A svéd, dán és norvég koprodukcióban készült alkotás a fekete komédia és a szürrealizmus tökéletes keveréke, amely a modern társadalom morális válságát mutatja be. A történet középpontjában Kalle (Lars Nordh) áll, akinek leégett a vállalata, így kormosan bolyong az utcán, miközben a teljes összeomlás szélén táncoló várost szürreális jelenetek egész sora mutatja be. Láthatunk egy bűvész félresikerült kettéfűrészelése utáni sokkot, ahol az áldozatot kórházban kezelik, miközben a gazdasági elit feszület árusításával próbál profitot termelni. A filmben megjelenik a bénító magány, a kiszolgáltatott emigráns sorsa, a vallás kiüresedése, a pusztító tűz, egy feláldozott fiatal lány, és egy groteszk születésnap is. A megrázó képek között a női meztelenség is a sebezhetőség szimbólumává válik.A statikus, tablószerű jeleneteket Benny Andersson melankolikus zenéje köti össze, miközben a zseniális színészek – Stefan Larsson, Bengt C.W. Carlsson, Torbjörn Fahlström és Sten Andersson – kísérteties, fehérre meszelt arccal navigálnak a káoszban. A párommal együtt csodálkozva néztük, nem tudtuk, hová helyezzük ezt a hipnotikus látomást, de az biztos, hogy felejthetetlen élményt nyújt. Nálam 5/4 csillag.

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

A film elején próbáltam követni a szereplőket, hátha kiad egy egységes történetet a film, de hamar kiderült, hogy itt máson lesz a hangsúly. Első nézésre elég furcsa, sokszor érthetetlen pontja volt a filmnek, majd megpróbáltam mélyebbre ásni. Az els... Többő furcsaság, ami rögtön szembetűnő volt, az az emberek falfehér arca, ami elég természetellenesnek hatott. Majd a film egy pontján van egy visszatekintés egy kivégzésre, ahol az emberek természetes színűek, így arra a következtetésre jutottam, hogy mi van akkor, ha ez a komplex történet nem is a való életben játszódik, hanem valahol máshol, talán a második emeleten, ahogy a cím is utalhat rá. Mivel sokszor előkerülnek vallásos utalások, valamint Jézus, az is eszembe jutott, hogy ez talán a pokol vagy a purgatórium, de semmiképp sem a menny. Roy Anderson remekül használja az elidegenítés eszközét, melynek köszönhetően egyik szereplővel sem tudtam azonosulni, nem szurkoltam senkinek, egyedül talán a kislány iránt éreztem sajnálatot, azért, amit tettek vele, de az a jelenet is inkább elidegenítő volt, mint ahogy a legtöbb. Én ezeket a megfigyeléseket véltem felfedezni a filmben, de valószínűleg bőven van még benne szimbólum vagy mögöttes jelentés, amit most, második megnézésre még nem fedeztem fel benne.