Egy anya egy pusztító szerencsétlenség után eltűnt fia után kutat, ám rájön, hogy meghalt, és most a nyugtalan szellemek birodalmába zárva él.
(Hupka Adrián)
A témát már sokan megközelítették, akár unalmas is lehetett volna, de nem volt az Michihito Fujii rendezőnek köszönhetően. Valahogy folyamatosan nézette magát, lekötött. Mindenkinek megvolt a saját kis története, de azt hiszem, a film igazi erőssége a közösség összekovácsoló erejében rejlett. Nagyon összetartó volt a kis „csapat”, mindenki tapintatos volt, és őszinte szeretettel, megértéssel, segítő szándékkal fordult a másik felé. Bár az életben is így lenne. Michael, a „rendező” (Lily Franky) nagyon unszimpatikus volt az elején, de a végére annyira megszerettem, hogy ő lett az igazi kedvencem. Nagyon tetszettek a lámpásokkal való éjszakai felvonulások, olyanok voltak, mintha apró pislákoló, fénylő csillagok vonulnának a hatalmas, sötét égen. Minako (Nagasawa Masami) szomorú története keretet adott az egésznek, de aztán minden egyes szereplő esetét is kibontotta a film, akik ezáltal közelebb kerültek egymáshoz. (Azért azon eléggé elagyaltam, és néha mosolyogtam is magamban, hogy vajon az itt ragadt lelkek tényleg ilyen jóízűen esznek-isznak, buliznak, mert ha ez kimarad, elég rövid lett volna film. Majd valami okos parapszichológus hátha megfejti egyszer ezt a kérdést.) Azoknak ajánlom a filmet, akik kedvelik a természetfeletti dolgokat, az itt ragadt lelkek történetét, és szeretik a nagyon lassú tempójú, de érzelmes filmeket.
A filmvégi kiírás „In Memory of Michael” (Michael emlékére) valójában egy létező személyre, Mitsunobu Kawamura filmproducerre utal, aki 2022-ben halt meg. A rendező az ő munkásságának állít emléket ezzel a filmmel.
Még nem erősítetted meg az e-mail címed!
Kérjük, lépj be a levelezési fiókodba és a regisztrációkor kapott e-mailben kattints a megerősítő linkre.
Ha nem kaptál ilyen e-mailt, akkor kérjük, kattints a lenti "Megerősítő e-mail újraküldése" gombra.
