Kálmán-nap

Jó kis társadalomkritika. Humoros, borult. Tetszett nagyon.

Hajdu Szabolcs megcsinálta az Ernelláék Farkaséknál filmjét még egyszer, csak talán még jobban. A Kálmán-nap egy tökéletes betekintés egy pár mindennapjába. Majdnem az egész egy helyszínen játszódik, és a rendező meglepően sokat elér egy-két beállítá... Teljes kritika

A magyar film hosszú ideje el van átkozva, és ez az állapot továbbra is tart, és sejtésem szerint még egy ideig el is fog tartani. A színészi játék a rákfenéje az egésznek. Odáig már eljutottunk, hogy tudunk világosítani, már a hangosítás is megy néh... Többa, az operatőrök is egyre jobban értik, hogy mire van szükség. De a színészek iszonyúan természetellenes játéka még mindig kiakasztó. Már nem színházi hangos beszélés és túlgesztikulálás megy, hanem most sikerült átesni a ló közömbös oldalára. Amikor a színész kifejezéstelen arccal és olvasópróba-szerűen (vagy mint egy telesales-ügynök) ledarálja a mondatait. Ezt a játékstílust már egyszer rengeteg éven át kimaxolta az ország kedvenc teleregény, a Barátok közt, és most ez a film is tiszteleg a nagy stílusteremtő előd előtt. De nemcsak a színészek bénáznak: valaki szólhatna a díszlettervezőnek, hogy ne fordítsa már a televíziót lapjával a kandalló felé a nappali egy olyan pontján, ahol a helyiség minden más részéből csak a készülék vékony oldala vagy éle nézhető, az egyetlen hely, ahonnan rendesen lehetne nézni, az a kandalló tűztere. Nagyon-nagyon nagy jóindulattal értékelem közepesre Hajdu Szabolcs erőfeszítésének eredményét, hiába a szellemes alapötlet, ha a fenti részleteken elvérzik a nézhetőség és befogadhatóság.

Ma este elkapott a „jó, akkor nézzünk meg valami magyar filmet” fless. Hát ez valami fantasztikus volt. Hangosan röhögtem azon, hogy: „– Nem is emlékszem, mikor kaptam utoljára virágot... – Most kaptál születésnapodra egy k*rva nagy orchideát!” Zseniálisan mutat be nagyon apró, de tipikus férfi-női afférokat.