Stephanus professzort (Klaus Maria Brandauer) sokként éri, amikor megtudja, hogy nyugdíjba kell vonulnia. Nem szeretné végleg feladni orvosi pályáját, ezért, miután búcsút vesz munkatársaitól, visszaköltözik egykori falujába, és úgy dönt, saját rendelőt nyit. Kezdetben kissé tart a nagy… több»
A Zárójelentés nem lett közönségkedvenc, és a kritikusok is elég lesújtóan nyilatkoztak róla, de meg kell hagyni, remekül ábrázolja a provincializmust annak minden negatív velejárójával, kezdve a csökött gondolkodástól a hatalmi visszaéléseken át egé... több»
Szabó István, az első Oscar-díjas magyar nagyjátékfilm, a Mephisto rendezője jó pár év kihagyás után visszaült a rendezői székbe, hogy elkészítse karrierje összegzéséül is értelmezhető filmjét, a Zárójelentést. Az aktuális problémákról, valamint a re... teljes kritika»
Szeretem Szabó István filmjeit, de a Zárójelentés annak ellenére, hogy nagyszerű színészeket vonultat fel, kevésbé nyerte el a tetszésemet, mint a rendező korábbi munkái. A története teljesen reális, bármelyik orvossal megtörténhet hasonló eset, és b... több»
Nagyon vártam a filmet, az előzetes alapján biztosra vettem, hogy nagyszerű lesz. Kicsit alábbhagyott a lelkesedésem, mert egy-két amatőr hibát azért orvosolhattak volna, de összességében elégedett vagyok. Ami mellett nem tudok szó nélkül elmenni, az... több»
Nagyon vártam Szabó István új filmjét, de szerintem ennek egyszerűen nagyobb lett a füstje, mint a lángja. Klaus Marian Brandauer szinte ugyanazt a lendületet hozza, mint annak idején a Mephistoban, de ez nem annyira működik a Zárójelentésben. Komoly... több»
Nagyon ott van ez a film, gyerekek. Bár eleinte kételkedtem benne, hogy ez tud bármit is nekem mondani, de be kell lássam, még órákkal később is agyaltam az egészen. Nem egy könnyű darab, de mindenképpen érdemes türelmesnek lenni vele, mivel a sztori nem egy pörgős, de ettől függetlenül nagyon meg kell nézni.
A film 117 714 215 forintos bevételt termelt Magyarországon. A hazai mozik összesen 43 912 686 mozijegyet értékesítettek a produkcióra.
Stohl András szerint a Zárójelentés cím arra enged utalni, hogy Szabó István ezzel a filmmel búcsúzik a rendezéstől.
(hp)A forgatáson Klaus Maria Brandauer németül játszotta a szerepét, míg az összes többi színész magyarul beszélt. Brandauer karakterét az utómunkálatok során szinkronizálták.
(hp)Eperjes Károly egy interjúban elmondta, hogy mindig nagy élmény számára Szabó Istvánnal dolgozni, mivel szerinte a rendező rendkívül precíz, jó ízlésű és figyelmes, ami magabiztosságot ad a vele dolgozó színészeknek.
(hp)Szeretnéd használni a Mafab értékelését a weboldaladon?
Használd ezt a HTML-kódot »