1945 (2017)

A történet eléggé unalmasan van tálalva, holott nem lett volna olyan rossz az elképzelés. Kiderülnek a nagy turpisságok, senki sem ártatlan. Látványban a fekete-fehér megoldás tetszett, de nem egy újranézős film.

Egy nagyon érdekes film az 1945. Ezt annak a fényében mondom, hogy annyira nem ismerem Török Ferenc munkásságát (igen, meg lehet kövezni érte, de én még a Moszkva teret sem láttam, hiába élvez az a film bizonyos körökben kultstátuszt). Amivel viszont jelen mozi meg tudott fogni az nem is a téma, sokkal inkább az, hogy milyen módon közli erről a bizonyos témáról (hogy világos legyen: a holokausztról) való gondolkodását. Adva van egy falu, ahova megérkezik két zsidó emberke, mindez 1945 augusztus elején történik. A két alak nem is akar mást, mint eltemetni a halott hozzátartozóik, rokonaik, barátaik hagyatékait egy bizonyos faluban. Ezzel még önmagában nem is lenne probléma, csakhogy ennek a falunak (s annak összes lakójának) szörnyű bűntudata van mind egyéni, mind kollektív szinten. Ez a bűntudat pedig szépen a felszínre tör, ahogy haladunk előre a történetben. Így pedig az összkép már teljesen más megvilágításba kerül, mint ahogy az elején elképzeltük. Ami meglepett az egészben, hogy a viszonylagos rövid (alig másfél órás) játékideje alatt az 1945 meglepően lassú folyású. Ugyanakkor ezt a fajta lassúságot briliáns módon használja ki. Nincsenek benne teátrális jelenetsorok, egyszerűen sallangmentes az egész, és ez nagyon jól áll neki. Mondhatni közhely, de egy ilyen típusú és hangulatú filmhez valóban jobban passzolnak a fekete-fehér képek, jelen esetben tényleg az történik, hogy korhű atmoszférát teremt ehhez a sztorihoz. A színészek közül kiemelendő Rudolf Péter, akinél tényleg azt lehet látni, hogy átszellemült a szerepéhez: így még szerintem a legelvetemültebb rajongói sem láthatták, s közben a hátán viszi a filmet, ráadásképpen ő a negatív karakter! Ami még elnyerte a tetszésemet a filmből az a szimbolikája: a vonat érkezése, a temetés, a meghiúsult házasság, a tűz, az elmenő vonat. Mindegyiknek megvan a maga helye a narratíva szintjén. Emellett én valahogy a címben is egy határnak a szimbólumára asszociálok: 1945 augusztusa már egy szakasz végét jelentette Magyarország, s egyben e magyar falunak a történetében (II. világháború), ugyanakkor a kezdete is, valami új, egyben nyomorúságosnak (hidegháború, szovjet megszállás). Minden erénye ellenére azért akad egy-két problémás része is a filmnek, pl. a Szabó Kimmel Tamás által alakított karakter szerintem súlytalan maradt a történetben (akár el is lehetett volna hagyni), s ugyancsak nem éreztem kellően indokoltnak a szovjet katonák jelenlétét a filmben.mÖsszességében az 1945 esetében egy különleges filmmel van dolgunk, ráadásképpen magyar alkotásról van szó, amelyet nem a közönségfilm titulussal láttak el (mint mostanában a Kincsemet vagy a Brazilokat), s helyenként már-már a művészfilmeket idézi, de mégsem lesz az. Elgondolkodtató, mégsem szájbarágós. A falu embereinek a lelkiismerete egy egész nemzet lelkiismeretét szimbolizálja a filmben, s az eső, a tisztító tűz a zárójelenetben akár lehetne a jelképe egy kollektív megbocsájtásnak...de azt azért érezzük, hogy vannak olyan bűnök, amik megbocsájthatatlanok maradnak, s ki-ki a maga módján bűnhődik meg egykori vétkeiért. Rég éreztem már ilyen jellegű, lassú korképben ekkora erőt, mint az 1945-ben. Nagyon jó látni a magyar film fejlődését. Csak így tovább.

Egyszerűen képtelen módon volt egyszerre bugyuta és szánalmasan gyenge történet. A színészek se nagyon voltak a toppon. Ezt el se tudom képzelni miért kellett. Az első jó pár perc után sem tudtam magamhoz térni és szeretni a filmet.

!!!SPOILER!!! Egy falu valahol Magyarországon 1945 augusztusában. Futótűzként terjed a hír, hogy visszatértek, vagyis egyenlőre csak két „hírnök”, a rituális módon feketébe öltözött zsidó apa és fia. Az állomásfőnök szolgálati helyét elhagyva (szerintem ez már akkor is, azóta is súlyos fegyelemsértés, amelyet megfelelő módon szankcionáltak/nak!) kerékpáron, lélekszakadva közli a tényt a falu fiók Rákosinak (Rudolf Péter bámulatos „átalakulása”. Lám már nálunk is létezik olyan, egy film kedvéért véghezvitt fizikai változás, amelyet eddig csak külföldi filmekben láthattunk, például Fassbender, vagy Bale esetében!) ábrázolt jegyzőjével. A település lakói rémülten fogadják a hírt, hiszen majdnem mindenkiben bűntudat ébred, mert az elhurcoltak vagyonán annak idején elosztozkodtak. A jegyző családjában éppen esküvőre készülődnek, de a vőlegény meggondolja magát. Egyébként is tud a menyasszonya szeretőjéről, aki kihasználva „lányságának” utolsó óráit még egy gyors aktust lebonyolít a Jancsi nevű szerelmével. Jancsi (Szabó Kimmel Tamás) különben a szocialista eszmék híve és a jövőben (túl a film idején, ismerve a történelmi tényeket) még fontos szereplője lesz a falu életének. A zsidó apa és fia azért érkezett, hogy hozzátartozóik megmaradt tárgyi emlékeit hitükhöz illő módon, természetesen a felekezetük temetőjében eltemessék. Számomra a film üzenetének ellentétesen meglehetősen komikusnak tűnt a lovaskocsi utáni gyaloglásuk. Miután megvalósították a céljukat visszabaktatva a vasútállomásra elhagyják a falut. Ugyanazon a vonaton elutazik a jegyző fia is. A film legkiemelkedőbb értéke szerintem Ragályi Elemér csodálatos operatőri munkája volt, a fekete-fehér fényképezés iskolapéldáját jelenítette meg.

Azt tetszett, hogy egy új filmet kaptunk új színészekkel fekete,fehér köntösben. A története látszólag semmi konkrétról sem szól, még is ott van benne a félelem.