Kálmán-nap

Jó kis társadalomkritika. Humoros, borult. Tetszett nagyon.

Hajdu Szabolcs megcsinálta az Ernelláék Farkaséknál filmjét még egyszer, csak talán még jobban. A Kálmán-nap egy tökéletes betekintés egy pár mindennapjába. Majdnem az egész egy helyszínen játszódik, és a rendező meglepően sokat elér egy-két beállítá... Teljes kritika

A magyar film hosszú ideje el van átkozva, és ez az állapot továbbra is tart, és sejtésem szerint még egy ideig el is fog tartani. A színészi játék a rákfenéje az egésznek. Odáig már eljutottunk, hogy tudunk világosítani, már a hangosítás is megy néha, az operatőrök is egyre jobban értik, hogy mire van szükség. De a színészek iszonyúan természetellenes játéka még mindig kiakasztó. Már nem színházi hangos beszélés és túlgesztikulálás megy, hanem most sikerült átesni a ló közömbös oldalára. Amikor a színész kifejezéstelen arccal és olvasópróba-szerűen (vagy mint egy telesales-ügynök) ledarálja a mondatait. Ezt a játékstílust már egyszer rengeteg éven át kimaxolta az ország kedvenc teleregény, a Barátok közt, és most ez a film is tiszteleg a nagy stílusteremtő előd előtt. De nemcsak a színészek bénáznak: valaki szólhatna a díszlettervezőnek, hogy ne fordítsa már a televíziót lapjával a kandalló felé a nappali egy olyan pontján, ahol a helyiség minden más részéből csak a készülék vékony oldala vagy éle nézhető, az egyetlen hely, ahonnan rendesen lehetne nézni, az a kandalló tűztere. Nagyon-nagyon nagy jóindulattal értékelem közepesre Hajdu Szabolcs erőfeszítésének eredményét, hiába a szellemes alapötlet, ha a fenti részleteken elvérzik a nézhetőség és befogadhatóság.

Ma este elkapott a „jó, akkor nézzünk meg valami magyar filmet” fless. Hát ez valami fantasztikus volt. Hangosan röhögtem azon, hogy: „– Nem is emlékszem, mikor kaptam utoljára virágot... – Most kaptál születésnapodra egy k*rva nagy orchideát!” Zseniálisan mutat be nagyon apró, de tipikus férfi-női afférokat.

Ez... mi... utcáról összefogdosott embereket megkértek, motyogjanak el pár sort a kamerák előtt egy teszkó kuponért? Ez a valami pont olyan nyomorult, mint minden újkori magyar film, talán ha 5 percet kibírtam belőle. Monoton dünnyögés faarccal, olya... Többn, hogy intonáció, vagy beszéddinamika, ismeretlen fogalom, csiszigés-csiszogás a padlón, spórolás miatt azt került a filmbe, amit ott összehadartak, nulla utószinkron, háttérzenéről meg ne is álmodj, kapcsolj be baxi közben a jutubon valami xart, hogy legalább legyen valami filmszer illúziód... Könyörgöm, hagyják abba a magyarok a filmkészítést, ezt már ezredszer pofázom, csinálják, amihez értenek, dolgozzanak az itt forgató külföldi filmesek keze alá, más nem megy sajnos...

Erős film párkapcsolati válságokról. Szívfájdítóan keserű érzelmek. A történet amúgy egyszerű és hétköznapi, mégis részleteiben odatapaszt; végig kell nézned a filmet, mert valamilyen végkifejletre, pozitív lezárásra vágysz.

Ez a film két párról szól. Csak. Azon kívül, hogy nyomorultak, semmi érdekes nincs bennük. A filmben sem. Lehetett volna izgalmas, vicces, drámai vagy bármilyen, de nem lett. Nekem ez egy semmilyen film.

Hát, számomra eléggé nyomasztó hangulata volt, nagyon erős szembenézést kíván ez a film, elgondolkodtató, ugynaakkor valahol felemelő is tud lenni.

Nagyon szeretem Hajdú Szabolcs filmjeit, így nem volt kérdés, hogy ezt is megnézem majd. Bár nekem az Ernelláék Farkaséknál sokkal jobban bejött, voltaképpen ez is eléggé erős üzenetet hordoz magában.

Jó volt, bár nem ez Hajdu legjobb filmje.